Evangélikus Népiskola, 1943
1943 / 8. szám - Gerencsér József: Oroszországi mozaikok
178 igen sok magyar szó él. Sőt magában az orosz nyelvben a mama, papa, kartoská (krumpli), khléb (kenyér), szánki (szánkó), szaloma (szalma), kasztyum (ruha, kosztüm), vada (víz), losaty (ló), kukoroza (kukorica), ripa (répa), agorjec (ugorka) mind az igazolják, hogy amikor fajtánk átviharzott e roppant nép birodalmán, ősi kincseiből néhányat otthagyott. Valahol van egy kis orosz falu. Csinos, gádoros, cserepes, egyforma házakkal. Azt hallottam, hogy három magyar telepedett le ott. Családot alapítottak, s hazai mintákra épített házaikat a szomszédok sorra lemásolták. Eudgyeniban, a kórteremben egy reggel egy kis szőke takarítónő így köszöntött be: Adjon Isten jó reggelt! Egy kissé döcögő hanglejtéssel, de teljesen érthetően beszélt magyarul. Elmondotta, hogy a nagyapja — mint hadifogoly — öt évig volt Magyarországon, s annyira megszeretett bennünket, hogy hazatérése után egész családját megtanította a mi szép nyelvünkre. íme, egy fajta Istentől kapott szelleme, szokása, nyelve, hódító utján mennyi diadalt szerezhet. j Az orosz-náció. Nem közlékenyek. A tekintetükből igen keveset olvashatunk ki. Ha házaikba betelepedünk, mindenben igyekeznek kedvünkre járni. A fiúgyermekek ötéves korukban már a dombokat járják és síznek. Ügy ülik a lovat, hogy senki jobban. Szeretik a tamburát. A leányok szépen énekelnek. Többszólamú népdalaik egyszer altatóak, máskor pezsditőek. A férfiak hangjában valami mély érzés valami őspanasz zeng. Az asszonyok a főroboto- sck. A ház és a föld mindenesei. Apróságaikat alig „bontják” ki a pólyából, máris kivetik őket a hidegre, mint a jószágokat. Ezek pufókok is, mint a dinnye és edzettek, mint a vasgyúró. A könnve- ket alik ismerik. Az asszonyok ismeretlen tájakon, évek óta „élő- haló” férjükről, fiaikról úgy beszélnek, mint a tizedik szomszédról. A felnőtt leányok a „ megnyertek.” A szovjet nevelő-intézetek hősei. Szívesen forgatják a puskát és sokan vállalkoznak ejtőernyős kémszolgálatra. Közülük az egyik elfogottat halálra ítélték. Kikísérték a vesztőhelyre. A katonák felszólították, hogy forduljon velük szembe. Mosolyogva válaszolt: „Azért az egv-két golyóért nem érdemes, jó lesz nektek így is!” De a férfiak között is akadtak olyanok, akik mint sztaroszták és policájok nappal felvették a német zsoldot, éjszakára meg elmentek partizánnak. Ezek keservesen meglakoltak hűtlenségükért. Megmételyezett nép ez. Állati sorsba süllyesztett. Elvakult közömbös fajta. Nem érdekli a pénz, a kenyér, a szép; de még az otthon, a család, a szerelem és a szeretet sem. Nem ismernek magasságot, olyan mélységben vergődnek. Nem tudják megbecsülni az életet, így semmibe veszik a halált is. A nyugati kultúrának évtizedekre lesz szüksége, mire ennek a szerencsétlen népnek maradványait emberi sorsra tudja emelni. Gerencsér József.
