Evangélikus Népiskola, 1943
1943 / 11. szám - Az evangélikus tanítóság időszerű kérdései
246 ságával azonosító hithőseinkkel szemben éreznek. De az evangélikus tanító nem engedi, hogy a nemzetünk dicsőséges történetében oly nagy szerepet játszó hitújítás jelentősége elkallódjék, vagy az igazságnak meg nem felelő magyarázatot nyerjen. Ehhez viszont korántsem lenne elég tantervűnknek rövid szavakba és tömör meghatározásokba foglalt pótlása, mert itt valóban a tanító tántoríthatatlan evangéliumi meggyőződésére, egyházszenetetére s a dicsőséges múlt iránti rajongó lelkesedésére van szükség. Tantervűnk figyelmeztetése nagyon elegendő ahhoz, hogy ez a szeretet és lelkesedés állandó és éber legyen. Az evangélikus tanterv fontosnak tartotta, hogy az evangélikus népiskola célkitűzését szabatosan meghatározza. Evégből — az állami tanterv célkitűzésének kiegészítéséképpen — kimondja, hogy „az evangélikus népiskola jeladata az evangélikus anyaszent- egyház építése; rendeltetése tehát, hogy a gyermeket az ágostai hitvalláséi evangélikus keresztyén anyaszentegyház tagjává, evangélikus személyiséggé, ezáltal buzgó, kötelességtudó evangélikus egyháztaggá” nevelje. Hogy ezt milyen úton és eszközzel kell elérni, ahhoz a föntebb említett kihagyások és pótlások rövid fölsorolása minden bizonnyal csak támpontot nyújt. Egyedüli eszköz és lehetőség: az evangélikus tanító szilárd jelleme és egyénisége. Ha a tanító életévei, minden cselekedetével építője az anyaszentegyháznak, ha jó egyháztag, jó evangélikus, akkor a tantervet és a módszert a szíve diktálja, s a rábízott gyermekeket is egyházépítő, buzgó evangélikus keresztyén személyiségekké neveli. Ezzel a hittel és ezzel a tudattal forgatja és alkalmazza az állami tantervnek — egy ázunk által változtatás nélkül elfogadott — harmadik kötetét is, mely az iskolai munka „általános útmutatásait” tartalmazza. Evangéliumi érzület, párosulva szaktudással és a pedagógiai reformok iránti komoly érdeklődéssel: olyan garanciák, amelyek iskoláinkat a magyarországi népoktatásügy magas színvonalán tartják. Az új tanterv életbelépése előtérbe állítja az evangélikus tankönyvek kérdését is. A népiskolai tankönyvek létjogosultságáról pedagógiai viták is folytak már, a kérdést azonban félig-meddig a gyakorlati élet döntötte el. Tankönyvek voltak, vannak és lesznek. Hiba volna azonban a tankönyvek használatának a népiskolában túlzott jelentőséget tulajdonítani. A népiskola célja az „általános és gyakorlati irányú alapműveltséghez juttatás”, vagyis az, hogy a gyermekeket az ismeretekre megtanítsa. Ez a követelmény azt jelenti, hogy a tanító a maga átadó eljárásával késztesse a gyermeket az ismeretek elfogadására, elsajátítására, ami lényegében nincs tekintettel a tankönyv közvetítő segítségére. Viszont a tantervi célkitűzés a gyermeknek „további tanulmányokra képessé tételét” is magában foglalja, s ez a követelmény szükségessé teszi a tankönyv használatát és megszerettetését. Ilyenformán a tanító egészséges pedagógiai egyensúly-érzékét szabja meg, mikor és mily mértékben fogadja el a tankönyvet, mint nevelési-tanítási segédeszközt. Evangélikus népiskolánkban a tankönyv szerepe a nevelés terén domborodik ki. Az eszmények, iedálok fölfoghatóvá, érzékelhe
