Evangélikus Népiskola, 1942
1942 / 4. szám - Sátory Vilmos: Eltérések a kétnembeli ifjúság nevelésében
76 munkája rendes és tiszta legyen. Az együttes nevelésnél gyakran előfordul, hogy a két nem szerepet cserélne, — ha a tanító őrködő tapintata ennek elejét nem venné. — Később rátérek majd azokra az esetekre, amikben kívánatos az. egymásra való hatás; általában azonban nem szabad e sajátos jelleget feladnunk, mert ez mindkét fél nevelését lerontja. Amikor az élethivatásról szólunk, helytelen volna, ha kizárólag a mindennapi gyakorlati élet követelményeire gondolnánk csak és kizárólag ezekkel számolnánk nevelésünkben! A pedagógusnak nagyobb távlatokban kell látnia és gondolkodnia! Az egyéni élet a nemzet egyetemes életének egy kis láncszeme, a nemzeti élet vonalát pedig a történelem rögzíti. Az egyetemes magyar élet kialakította a magyar férfi típusát éppen úgy, mint a magyar nőét. Ezek nem absztrakt elképzelések, hanem mint élő valóságok lépnek időről-időre, — ha a nemzet élete megkívánja, — a küzdőtérre. Ezekről leolvashatjuk a magyar férfi és magyar nő jellemvonásait és ezeket kell szem előtt tartartunk, ha felelősséggel akarjuk a magyar ifjúságot nevelni. A férfitípus a békében nagy munkabírású, — harcban, szükségben bátor és elszánt, :— minden körülmények között önérzetes, nyílt, egyenes jellem. Történelmünk minden időben bőven kitermelte ezt a típust. Hasonlóképpen a magyar nőnek is van ilyen történelmileg kialakult eszménye, mely a Zrínyi Ilonáktól, Lorántffy Zsuzsannáktól, egri nőktől kezdve a sok millió névtelen, de ugyanolyan hőslelkű asszonyokig hirdeti, hogy a magyar nő mindig részt kért a nemzet történelmi feladatából; nem cicomás bábja volt férjének, hanem áldozni, szenvedni, tűrni, harcolni, segíteni tudó munkatársa. Nem gazdálkodnánk helyesen a nemzet erkölcsi javaival, — nem becsülnénk meg saját múltunkat és nagyságainkat, — nem használnánk ki a történelerp nagy tanító erejét, ha ezeket a kikristályosodott eszményeket nem állítanánk mindkét nembeli ifjúságunk nevelésénél céljaink központjába. Történelmi bizonyosság, hogy minden nemzet kapott valami hivatást a sorstól; amíg azt a hivatást teljesíti, addig joga van a fennmaradáshoz és fenn is fog maradni. Ebből folyik, hogy ami ezer éven át szerepünk és elhivatásunk volt, az továbbra is az marad számunkra. Erre fel kell készülnünk elsősorban azzal, hogy ifjúságunkat képesítjük a nemzeti hivatás meglátására és teljesítésére. A pedagógia feladata, hogy — a hangzatos szólamok és frázisok mellőzésével, egészen részletes, apró, mindennapi cselekvésekkel közelítse meg a fiúknál és leányoknál egyaránt az eszményi típust. Láttuk a kétnembeli ifjúság alkati, ösztönös és a nemzet életének távlatába beágyazott célbeli eltéréseit. A célok nevelés által válnak tudatossá, ezek tehát teljesen a nevelő kezében vannak. Amennyit ő ültet a gyermek lelkében, annyi válik sajátjává.. — Az alkati eltérések azonban összefüggenek az öröklött diszpozíciókkal és maguk után vonják a lelki eltérések egész sorát. Ezek már adottságok, amelyeket a nevelőnek ismernie kell, hogy számolhasson velük. A következőkben ezeket szeretném kissé megvilágítani. Alapvető eltérés mutatkozik az érdeklődésben. S minthogy ez
