Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 4. szám - Dr. Garai József: A gyermekhibák újabb magyarázata
77 kicsi szeretne maradni, mindig anyjába és a többi felnőttekbe szeretne kapaszkodni, minden feladatot mással szeretne elvégeztetni, csakhogy az élet nehézségeitől megkímélje magát. Itt nem arról van szó, hogy a gyermektől távoltartsunk valamilyen veszélyt, hanem csakis arról, hogy akarata teljesüljön. így fél a sötétben, ha világosságot csinálnak, szorongása továbbra is megmarad, ekkor azt kívánja, hogy anyja maradjon mellette. Az anya megteszi. Majd az az akarata, hogy anyja fogja meg a kezét, míg végül elalszik, stb. Kérdés: mindez tudatos-e a gyermek előtt? Az individuál- pszichológia erre is megfelel: mindez csakis tudatalatti jelenség. Nagy szerepe van ebben a fantáziának is, a gyermek képzeli a félelmet és az megjelenik. De igen fontos a gyermekfélelem gyűjtő szerepe is: a gyermek a félelemhez gyűjti az anyagot, azaz begyakorolja evvel a félelmet és így kiváltságos és biztonságos helyzetét kierőszakolja és biztosítja. Hogy pedig a gyermeki félelem nem valódi, hanem koholt jelenség, arra bizonyítékul azt hozzák fel, hogy aki a sötétben fél, az az egyedülléttől fél; ha a társaságban fél, akkor az idegenektől fél. Az ilyennel gyakran megesik, hogy ahol t. képpen félnie kellene, ott nem fél: bátran megy át az úttesten, esetleg bátor tornász, stb. 2. A gyermekhibáknak. egy nagy csoportját Adler a neveletlenség nevével jelöli. Ide tartoznak a táplálkozás rút formái: a mohó, habzsoló evés, a csámcsogás; a rendetlen öltözködés, körömrágás, orrpiszkálás, stb. Ezen rossz szokások célját az individuálpszichológia az alábbiakban adja: 1. A gyermek alantos helyzetéből akar kiemelkedni és középpont akar lenni. 2. Gyengeségét, tudatlanságát akarja fitogtatni azért, hogy mindenki lássa, hogy tőle, mint gyermektől nem lehet azt kívánni, hogy valamilyen felelősségteljes munkát elvégezzen. 3. Fél a közösségtől, ettől elszigeteli magát és mosdatlanságá- val, gondozatlanságával mintegy azt akarja mutatni, hogy másokkal nem akar játszani, mert nem akarja magát alávetni olyan játék- szabályoknak, amelyeket őnélküle állítottak fel. Ebből következik az is, hogy a piszkos gyermeknek nincs önbizalma, míg a rendesen, csinosan öltözöttön látszik, hogy becsüli magát és a közösség életében részt akar venni. Ha azonban a külsőség a piperkőcségig megy, ez már azt jelenti, hogy a csekély önbizalmú gyermek hiúsággal akarja belső értéktelenségét ellensúlyozni. Igen érdekes eredményre vezettek azok a vizsgálatok, amelyek a gyermek étvágytalanságát elsősorban orvosi szempontból kutatták. Az esetek többségében az eredmény negatív volt. Sem gyomorbajt, sem egyéb betegséget kimutatni nem tudtak. A jelenség magyarázatában arra mutat rá az individuálpszichológia, hogy az evés legtöbbször a szülő és a gyermek között bizonyos harc tárgyát képezi. Az anya jelszava: „Muszáj enned!” Ezzel szemben a gyermeké: „Nem tudok!” Az anya, aki gyermekét kényezteti, tömi az étellel. Ennek oka lehet részben az anyai önös érdek, hogy büszkélkedhessen gyermeke kedvező testi állapotával. A gyermek ellenkezik, hogy ő legyen a győztes e harcban és megmaradhasson annak, ami volt, a ház középpontjának. Mindkét félnek más itt a célja.