Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 4. szám - Dr. Garai József: A gyermekhibák újabb magyarázata
78 T. képpen az evés átcélosításáról van itt szó. A testi működésből erkölcsi, lelki és társadalmi problémát csinál és a legfőbb célja a gyermeknek saját személyének előtérbe helyezése. Az individuál- pszichológusok e jelenséget apróra megfigyelték és azt találták, hogy a legegyszerűbb esetben az anya szeretetére hivatkoznak és azt mondják a gyermeknek: „A mama kedvéért kell enned!” Ha ez a mód sikerrel jár, a gyermek most már eszik, azonban mivel nem a testi működés, szükséglet miatt, azért nem is fog összeesni a táplálkozás szükségletével. Ismét sok helyen elterjedt szokás, hogy mesélnek a gyermeknek evés közben. Tudjuk, a gyermek szereti a mesét, szívesen hallgatja, de a következmény is világos: lassan eszik. Húzza az evést, ameddig csak lehet. Másutt jutalmazzák, büntetik az evésért a gyermeket. Sok helyen az egész család előre retteg az evés idejétől, másutt ismét valóságos béketárgyalások előzik meg az evést, amelyben a kis zsarnok diktálja a békefeltételeket: mit, hogyan és mennyit egyen és megszabja előre a kijáró jutalmat is. Ha az evést túlhangsúlyoznák, neki igen nagy jelentőséget tulajdonítanak, akkor viszont a gyermek igen könnyen torkossá válhat és lelkében kialakul a „boszorkánykor”. Ezt Künkéi így írja le: „Ha valami nyomja a lelkemet, akkor torkoskodnom kell; ha torkoskodni akarok, akkor lopnom kell; ha loptam, akkor ez nyomja a lelkemet; és ezért ismét torkoskodnom kell“.9) Az individuálpszichológia t. képpen akkor, amikor a gyermekhibákat tárgyalja, legtöbbször az önfenntartás ösztönének túlkapásait említi. Ezzel hajlik afelé az álláspont felé, amely az emberi életben az ösztönök elsőbbségét fennen hirdeti. Az ösztönök célszerűek, de nem tudatosak. Thorndike megállapításai szerint előre létrejött, előre kialakult asszociációk. A cél megvan tehát, azonban az nem tudatos. A pszichoanalízis és az individuális pszichológia megállapításai is ezt mondják. Ha pedig a tárgyalásba az ösztönökre alapoznak mindent, mi sem természetesebb, hogy azokat kell részletesebben megvizsgálni. Nem járnánk el helyesen, ha azt állítanánk, hogy minden ösztön jó és minden ösztön kifejlődésre alkalmas és mindegyiket ki is kell fejleszteni, mert ha idejében nem fejlődik ki, ha visszafejlesszük, akkor ez a fejlődés későbbi szakaszán fogja megbosszulni magát. Az adleri irány szellemi őse a pszichoanalízis pedig ezt mondja. A fejlődés kezdetén különösen lehetséges az ösztönök elnyomása. Ranschhurg írja éppen az előbb említett gyermekhibával kapcsolatban: „Azt, hogy valaki torkos, falánk, vagy kis- étkű lesz-e, bizonyos lelki sajátságokon kívül ugyanúgy a megszokás szabja meg, mint pl. az alvási szükséglet nagyságát. Mindezekben a nevelés, illetve az önnevelés szoktató ereje még a felnőtt korban is meglepő változásokat képes elérni. Szóval, míg egyrészt az ösztönök a szokásokból alakulnak ki, másrészt az ösztönök gyakorlat által kialakítva, módosítva, adagolva, mondhatnók dresszí- rozva, mint szokások jelentkezhetnek”,lu) (Folytatjuk.) lJ) Máday i. m. 126. 1. lu) Ranschburg: Az emberi elme. II. 100. 1.
