Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 4. szám - Dr. Garai József: A gyermekhibák újabb magyarázata
75 tikus egységes lélekszemlélete is e csoportba tartozik. A legfeltűnőbb azonban az, hogy az újabb irányok megalapítói és képviselői között igen nagyszámmal szerepelnek orvosok, kiknek nagyrésze a lelki élet jelentőségeit orvosi problémának tekinti. Sokan még ennél is tovább mennek és a lelki életnek nemcsak a megnyilvánulásait, de az azt megváltoztatandó avagy elősegítő nevelői eljárást is orvosi beavatkozásnak tekintik. Az orvosok ismét két táborba oszlottak. Az egyikbe azok tartoznak, akik a lelket részekre szedték, a másikba az egységes szemlélők. Az előző irányhoz számítható Charcot, Janet, Freud, Montessori; az utóbbiak vezéralakja Adler volt. Az orvosok igen jó nevet bizosítottak maguknak a lélektan területén is. A maguk sajátos problémáit is átvitték — amelyek elsősorban a testi élet jelenségeiből származtak — a lelki élet területére is. így az eddig még kellőkép nem méltányolt sugalmazási eljárást, továbbá a lélekelemzést (pszichoanalízis). Mindezek azonban a lelki jelenségek okát kutatták. Adler megfordította a problémát, nem az okkal magyarázta a cselekvés célját, hanem a célból kereste az okot. A pszichoanalízis útja induktív, az Adíer-féle irány deduktív. Adler felfogását individuálpszichológia névvel jelölte. A lélektan célja szerinte a beteg lélek és a beteg élet meggyó- gyítása. Eszerint tehát a lélektannal való foglalkozásnak célja gyakorlati pedagógiai. Az elnevezéssel pedig azt akarta elérni, hogy iránya megkülönböztethető legyen mesterének, Freudnak felfogásától. Adler szerint az ember jelleme egységes egész és az emberi lélek mindennemű megnyilvánulása, még az ösztönök is az én szolgálatában állanak. Az elnevezés tehát nem egyéni lélektant jelent, hanem a latin individuum szó után az oszthatatlan, egységes lélektant. Az emberi lélek nem részekből áll, hanem egy egész, mely részekre nem különíthető el. Az egyéni élet egységét annak célja adja meg. E cél: az egyén a társadalom hasznos tagja legyen. Az mindig igen fontos, hogy az egyénnek a társadalomhoz való viszonya normális legyen. Ezért az individuálpszichológia egyúttal szociális lélektan is. Mivel ez irányban Adler felfogása nem volt elég tiszta és határozott, tanítványa, Künkéi, ki szintén orvos, ily közösségi irányban fejlesztette azt tovább. Nemrég magyarra fordított egyik igen szellemes műve is e tényt igazolja.2) Künkéi és Adler egymástól abban különböznek, hogy utóbbi szerint a jellem legalapvetőbb sajátsága az önértékelés, előbbi szerint a közösségi érzés. Az egyén és a társadalom viszonya nem normális, ha az egyén a társadalom fölé akar emelkedni, mert magát alullévőnek érzi, mert él benne a kisebbrendűség érzése, a csekélyebbértékűség érzése, a „Minderwertigkeitsgefühl”. Ez az individuálpszichológia egyik legfontosabb fogalma, melyről lapunk hasábjain már volt szó.3) Sajátos következménye az egész szemléletmódnak, hogy valaki lelki képének megrajzolásához egyetlen adat: a cél ismerete teljesen elegendő. Uymódon próbálja az individuálpszichológia megmagyarázni a 2) A közösség. Ford.: Vető L. :!) Sátory V.: A csekélyebbértékűség érzetéről. Ev. Népisk. XLVI. évf. 2. sz.