Evangélikus Népiskola, 1941

1941 / 11. szám - Hírek

289 HIRCK Széchenyi-eralékünnepély Nagycen- ken. Sopronból zarándokvonat vitte a közel kétezer résztvevőt a nagycenki Széchenyi-emlékünnepre. A kormányzó által elindított emléktüzet hozó fáklyás levente érkezését a szobornál a közön­ség a Hiszekegy éneklésével fogadta, majd a vármegye nevében Czillinger József alispán üdvözölte az emlékezés j tüzét. Egy leány szayalata után a j fáklyavivö a sírboltba vitte a tüzet s j ott Hőgyészy Pál főispán gyújtotta j meg a gyertyákat, majd elhelyezte a síron a kormány koszorúját. Luif Ferenc ezüstkalászos kisgazda szavai után Gacs János orszgy. képviselő nagyha­tású beszédben' emlékezett meg Szé­chenyi Istvánról. Varga József ipar- és kereskedelem­ügyi miniszter f. évi szeptember hó ! 28-iki soproni tartózkodása alkalmával, j amikor mint a város képviselője a sop- J róni Széchenyi-ünnepségen beszédet mondott, megtekintette a tanítóképző internátusának építkezését. Kitüntetés. Vitéz Szügyi Károly rá- ; koskeresztúri ig.-tanító, az Orsz. Evan- j gélikus Tanítóegyesület titkára és ; Benkő Imre nyíregyházi tanító nemzet- j védelmi keresztet kapott a főméltó- ! ságú kormányzó f. évi október hó 1-én j kelt legfelsőbb elhatározásával. Ifjúsági zenei lap indul. Megjelent i az Éneklő líjúság című zenei lap első száma. Bevezetőjéül Kodály Zoltán in- ! téz levelet az ifjúsághoz. Az első szám tartalma: Nem értem a komoly zenét! , — Hány dal van egy erdélyi faluban? — Unus musicus nullus musicus. — A Háry János zenéjének elemzése. — A magyar Mária-siralom dallama. — A szolmizálás ábécéje. Stb. Szerkeszti Kerényi György. Egyes szám ára 30 fillér. Kiadóhivatal: Bp., XII., Marga- réta-u. 2. Iráspróbák hipnózisban. A Búvár októberi száma írja: Érdekes kísérlet­tel igazolták, hogy az írás jellege va­lóban független a kéz izomzatától, s tényleg a jellem és a lelkiállapot irá­nyítja. Egész sereg ember hipnotikus állapotban írt sorait vizsgálták meg. Az egyik csoportnak azt szuggerálták, hogy 10—14 éves gyermekek. A má­sik csoport egyéneinek az illetők szá­mára idegen szerepet sugalmaztak; a hivatalnokokkal elhitették, hogy utca­seprők és így tovább. A legérdekesebb szuggesztiót a harmadik csoport kapta, azt, hogy ők sokkal okosabb embe­rek, mint amilyenek a valóságban. Ez­után íráspróbát végeztek. Az első cso­port tagjai úgy írtak, mint gyermek­korukban. A hivatalnok úgy írt, mintha egész életében csak seprűt for­gatott volna. AT harmadik csoport em­bereinek írása pedig olyan magas szel­lemi színvonalai sejtetett, amit nem lehetett feltételezni róluk. Ébrenlétben ezután megpróbálta utánozni kik a hipnózisban írt levelek írását, de bi­zony az nem sikerült. Annyira idegen volt a két írás, mintha nem is ugyanaz a kéz vezette volna az előbb a tollat. Felhívás! Lassankint az év vége felé közeledünk és igen tisztelt előfizetőink közül még sokan nem küldték be az elmaradt díjakat, sőt több évről is hátralékban vannak. Nagyon kérjük megértésüket, helyzetünk méltánylását. Szíveskedjenek a legsürgősebben eleget tenni kötelezettségüknek. Cím: Országos Evangélikus Tanítóegyesü­let pénztára, Cegléd, 42.523. csekkszámra. Az egyesületi tagsági díja­kat kérjük Várkonyi Endre pénztárosunk címére: Budapest, I., Bécsikapu-tér 9. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom