Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 11. szám - Kertai János: Gondolatok a tanítóegyesületek munkájához
274 Gondolatok a tanítóegyesületek munkájához. A tanítóegyesületek szervezéséről, munkaprogramm járói az 1868-iki népoktatásügyi törvény intézkedik. A tanítóegyesületek működésének főcélja a kartársi közösség ápolása, a tanítói kar önképzése, a tanítók erkölcsi és anyagi érdekének szem előtt tartása, az igazi hazafiasságnak tettekben való megnyilatkozása, a magyar i'ajszeretetnek ápolása. Mindezekre igen nagy szüksége van a tanítónak, a cél tehát feladattá lesz. Legnagyobb erőtlenségünk széttagoltságunkban rejlik, ezért a közösségi szellem, az együvétartozás érzése, az összefogás szükségessége úgyszólván csak az egyesületi életben jut kifejezésre és hozza közelebb egymáshoz a szórványéletet élő kartársakat. Az önképzés fontosságát pedig a haladó élet ritmusa teszi szükségessé. Űj idők, új feladatok elé állítják a tanítót. Ezeréves múltúnk arra kötelezi a magyart, hogy méltó helyet foglaljon el a művelt, gazdag, erős népek közt Európában. Ezt a helyet csak megfelelő népi műveltséggel, erős hadsereggel és egyre fokozódó nemzetgazdálkodással biztosíthatjuk. A feladat első részét, a népi kultúra magasabb fokának megalapozását a magyar tanítóságtól várja a nemzet. Örülünk, hogy a főiskolai tanítóképzés, az új iskolafelügyelet és nyolcosztályos népiskola ügye végre törvényes rendezést nyert. A kötelességünk, hogy amennyire bennünket érint, a törvény kereteit tartalommal és lélekkel megtöltve, azokból élő valóság legyen. Elődeinkhez, akik bátran küzdöttek ezekért a célokért, legyünk méltóak, kövessük őket híven és lelkesen a nemzetszolgálatban, a hithűségben, a nép szeretetében és a műveltség emelésében. E forrongó világban a magyar tanítónak különösen ügyelnie kell arra, hogy a magyarságot le ne térítsék küldetésének útjáról. Ehhez erős jelleműnek, jó hazafinak, művelt embernek és hívő keresztyénnek kell lennie. Ezek birtokában fejlődhetik csak ki a tanító oly személyiséggé, amellyel odaállhat fontos őrhelyére a nemzet és egyház színe elé, és vállalhatja a rábízott, felelősségteljes hivatást, a magyar ifjúság nevelését. Nem csupán kenyérkereset, nem csupán hivatal ez, ennél több, hivatás. További feladatunk a nemzet örökségének megtartása, és ebben az örökségben foglalt nemzeti érdekek továbbfejlesztése. „A tanítóegyesületek a múlt század szabadságeszméinek gyümölcsei“, olvasom az egyik szaklapunkban. Azoknak a szabadságeszméknek, amelyek nem az abszolútizmus elleni küzdelem függetlenségi harcából merítették tüzüket, hanem amelyek a tespedés korszaka után újjáépítendő szabad Magyarország gazdasági és kul- túrális felvirágzását célozták. Széchenyi István reformeszméi fűtötték őseink lelkét és ezek az eszmék telítik ma is a magyar tanítóságot. Széchenyit a legnagyobb magyar nemzetnevelőnek mondják. S valóban az volt, mert magyarságának izzó hazaszeretetével fáklyaként világított bele a sötét magyar éjszakába, hogy oda sugározza fényét minden szívbe és hitet, erőt, reményt csepegtessen a
