Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 10. szám - Megjegyzések
259 másik ilyen órarend hetenként egy olyan napot tüntet fel, amikor egyfolytában 8 órától 2-ig, tehát hat órán át kell, ebédidő közbe7 iktatása nélkül az iskolában lennie nemcsak a VII—VIII. osztály növendékének és a tanítónak, hanem egyik napon mind a nyolc osztálynak. Hát bírja ezt valaki erővel, lélekkel s különösen tanulásra alkalmas szellemi frisseséggel? Ez az elriasztó képe az órarendnek megdönti az órarendről közölt sok hasznos útmutatás hatását. Általános szabályokat lehet méltatni s kedvezően beállítani, de miért nem oldja meg ezt a nehéz kérdést az útmutatás? Mivel magyarázza ezt s hogyan képzeli el az egyhuzamban hat órán át végzett munkát tanító és tanítvány részéről az útmutatás készítője: erre nem találunk feleletet. Elhallgatni a legnehezebb kérdéseket lehet, de nem viszi előre a nyolcosztályú népiskola ügyét. Csak bebizonyítja ez a körülmény azt az állítást mint igazságot, amit a tanítóság ma is hangoztat, hogy a nyolcosztályos népiskolát tanterem és tanítói állás szaporítása nélkül kielégítően megvalósítani nem lehet. Nézze csak meg bárki ezeket az órarendeket s elrémül az ott feltüntetett napi munkarendtől! Még nem szakember is meglátja a kivihetetlen feladatokat. Véges az emberi értelem és erő! A papír elbír szépen elgondolt terveket s eltűri a kellő eszközök nélkül számításba vett megoldási módokat, de nagyon sok esetben elbukik ez a rendszer kint, a gyakorlati életben. Somogyi B. MEGJEGVZESEK A magyar oktatórend egysége és érdekvédelme kérdéséről írt figyelemreméltó cikket Könnyű László a „Nemzeti Figyelő”-ben „A Magyar Nemzetnevelő Rend Egysége” címen. A cikket közérdekű volta miatt alábbiakban közöljük: Az utóbbi időben egyre több szó esik a magyar nemzetnevelő rend kérdéseiről. Csak a Nemzeti Figyelőben is egymás után két felszólalás hangzott el. Az elmúlt hónapban Laurentzy Vilmos dr. egyetemi magántanár emelte fel szavát a nemzetnevelők közös kamarája érdekében, hogy a hivatásrendi átalakulás ne érje majd készületlenül a nevelői társadalmat, melynek annyi megoldatlan kérdése van. A július 20-i számban dr. Mitrovics Gyula debreceni egyetemi rektor állapítja meg, hogy a politikai köztudat nem igen foglalkozik a kultúrpolitikai kérdésekkel. A tanári és tanítói társadalom nehéz anyagi és társadalmi helyzete sajnos súlyosan alátámasztják ezt a megállapítást, mert valóban nem kell sokat bizonygatni, hogy a szellemi honvédelem korában sem erkölcsileg, következéskép tehát anyagilag sem áll ott a magyar nemzetnevelő társadalom, ahol állnia kellene. Nagyszabású munka vár még a kultúra munkásaira, hogy a társadalommal és a politikusokkal egyetemesen elfogadtassák a nevelőtársadalom rendkívüli fontosságának elismerését és elérjék ezzel azt, hogy a szellemi honvédelmet éppúgy megfizessék, mint — Istennek hála — a katonai honvédelmet. Mert, ha az elismerő szavakban nincs is hiány, gyakorlatban mégis azt látjuk, hogy a leg-
