Evangélikus Népiskola, 1941

1941 / 10. szám - Dr. Csoknyay József: A nevelés lélektani megalapozása

250

a gyermek. Könyvek, előadások, versek, regények, újságcikkek ontják a neveléssel kapcsolatos újszerű mondanivalókat. Szinte burjánzanak a' jelszavak a pedagógia nem mindig szakszerűen munkált mezején. A jelszavaknak azonban tartalmat is kell adni: elméleti megalapozás szükséges szülőnek és nevelőnek egyaránt. Ezt a megalapozást igyekszik szolgálni, a mélyebbre-látást kifejleszteni az új csapásokon haladó, a nevelői ráhatások mibenlétét kutató nevelés-lélektan s a gyermekiélek kibontakozását szemlélő fejlődés, illetve gyermeklélektan.

Ezeknek a speciális (alkalmazott) lélektanoknak szegődött szolgálatába hűséges munkatársul az ú. n. gyakorlati vagy cselekvés- konkrét) lélektan, hogy szempontjaival, különös szemléletmódjával a gyermeki magatartások, viselkedések rugóinak kibogozásával, a neveléstudomány számára is szilárdabb alapokat építsen.

Ez a gyakorlati lélektan, mint azt Várkonyi professzor több ízben is kifejtette, a családi és iskolai nevelésnek egyaránt nagyon értékes szolgálatot tehet. Mostanában számos könyv és cikk lát napvilágot, amely a szülők nevelői ösztönét, hagyományos nevelői módszerét teszi kritika tárgyává. Alkalmasak arra, hogy a nevelői munkát öntudatosítsák, s különösen a családi nevelés kérdéseit mélyebb pszichológiai megvilágításba helyezzék. Egyszóval arra hivatottak, hogy „kinyissák a szülők szemét.” Rászoktatják őket, hogy ahol eddig csupán nevelői ösztönüket, a pillanat sugallatát, gyermekkoruk emlékeit, vagyis laikus tanácsokat követtek, ott lélektani alapon boncolják a nevelés kérdéseit.

Mi hát az a gyakorlati lélektan? Miféle módszerekkel dolgozik? Vannak, akik az általános lélektan ellentétének mondják, de valójában annak alkalmazása, tehát alkalmazott lélektan. A modern lélektanban ugyanis mind erősebbé válik az a meggyőződés, hogy az emberi személyiség szerkezetét, a lélek életét, cselekvések, tendenciák, ösztönök, külső és belső magatartások mélyrehatoló elemzésével érthetjük csak meg. A konkrét lélektan a lelki tényeket, a lélek különféle magatartásait nem elszigetelten vizsgálja. A lelket, sőt az egész emberi organizmust szétválaszthatatlan, szerves egységnek tekinti. „Ez a lélektani felfogás arra kötelez, hogy az élő embert (gyermeket) mindig egy és oszthatatlan személyiségnek fogjuk fel, s ne a részek felől haladjunk az egésznek szemléletéhez, hanem megfordítva: minden lelki résztevékenységnek jellegzetességét az egészből iparkodjunk megérteni. A gyermeklélektan egyik legfontosabb feladata éppen ennek a személyiségnek kialakulását vázolni és megértetni. Ez az álláspont, mint szemmellátható, magában foglalja az ú. n. „egészlélektan”-nak elvét is, vagyis azt a felfogást, hogy a gyermek személyiségét úgy értelmezhetjük legjobban, ha minden részlettevékenységet az egységes egész személybe beleágyazva látunk. Aristoteles ismeretes tételét látjuk itt igazolva, aki szerint az egész előbbre való, mint az ő részei.” (Várkonyi.)

Amikor tehát azt vizsgálom: miféle indítékok tüzelik a dacos gyermeket?, — miféle ösztönzések, szükségletek hajtják a sokszor érthetetlennek látszó viselkedésben (vad vágtatás, ablakbedobálás, stb?) avagy: miért hálátlan, vagy szeretetreméltó, vagy ragaszkodó;