Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 10. szám - Dr. Csoknyay József: A nevelés lélektani megalapozása
251 miért hazudik, miért lusta vagy szorgalmas?, miért kérdezősködik oly ,kiállhatatlanul?” — mikor tehát ezeknek a magatartásoknak a lelki alapjait kutatom, vagyis, amikor a gyermeki viselkedésformákat a gyökerükig hatolva akarom megérteni, akkor a gyakorlati vagy konkrét-lélektan módszereivel dolgozom. Functionáíis lélektannak is nevezik a lélekbehatolásnak ezt a felfogását. A sokféle elnevezés dacára is egy célt munkálnak ezek az irányok: a gyermek fejlődését áttekinteni, figyelemmel kísérni; viselkedését megérteni. A régi atomizáló, elvont lélektani szemlélet nem igazít el bennünket ezekben a kérdésekben, s reá-támaszkodva zárt ajtókra találunk a lélek rejtelmes birodalmában. Kár volna tagadnunk, hogy sokszor állunk tanácstalanul akár a szülők, akár saját magunk előtt konkrét lelki tények, jelenségek szemlélete alkalmával. S bizonyára többen vagyunk, akik pl. a dacot vagy hazugságot akárhányszor a régi pedagógia jól bevált eszközével, ,,az idejében alkalmazott pofonnal” igyekeztünk gyógyítani. Bár az idejében alkalmazott pofon jogosultságát nem tagadjuk, de arról is meg vagyok győződve, hogy a rövidlátó, erőszakos, a lélekbe nem tekintő „nevelő” súlyos károkat s jóvátehetetlen hibákat okozhat a fejlődő gyermek, vagy ifjú lelkében. Mernénk-e tagadni, hogy pl. igen sokszor az iskolai teljesítmények alapján alkotunk súlyos és legtöbbször elmarasztaló ítéletet növendékeinkről. (Iskolai feleletek; lustaság, hanyagság, stb.) Pedig az újabb vizsgálatok arról győznek meg, hogy ezek a teljesítmények nem alkalmasak a gyermek igazi egyéniségének megismerésére. Hozzátehetjük, hogy az élet ezzel kapcsolatban már régóta szolgál figyelmeztető esetekkel. Jól tudjuk, hogy nem minden nevelő képezheti ki magát pszichológussá, de kétségtelen, hűgy a mélyebbre hatoló lélektani szemlélet nem hiányozhatik egyetlen nevelő munkájából sem. A mai kor nevelőjének a szaporodó lelki törések (defektusok) világában kétszeresen szüksége van mélyebb, alaposabb lélektani ismeretekre; mégpedig az emlegetett megértő lélektan ismeretére. Igaz, hogy a lélektani tájékozottság még senkit sem tesz jó nevelővé, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a legkiválóbb gyakorlati pedagógus sem boldogulhat e nélkül. Szükséges, hogy nevelői eljárását öntudatosítani tudja. Az ellenvetések önként kínálkoznak. Csak egyet említünk: kétségtelen, hogy 80—100 gyermekkel egyszerre lélektani alapon foglalkozni meddő kísérlet. Egyáltalában, túlhaladott álláspont ilyen nagylétszámú osztálynak egyidőben való neveléséről beszélni, t. i. ez a kérdés már nem pedagógiai, még kevésbbé pszichológiai. De bármennyire nevetségesen hangozzék is, mégis azt kell mondanunk: az ilyen nagylétszámú osztály vezetőjének talán fokozottabb szüksége van arra, hogy a megértés pszichológiájára építsen. Élénk emlékezetemben van egy tanítógyűiés, amelyen a kartársak a közelmúlt tanfelügyelői látogatás eseményeit tárgyalták. A látogatás mottója a legtöbb értekezleten az volt: „Uraim, nem eléggé lélektani alapon foglalkoznak a gyermekekkel1” Ez a bírálat majdnem egy egész vármegye tanítóságát érintette. Kérdőjellé
