Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 5. szám - Dr. Garai József: A gyermekhibák újabb magyarázata
105 A hazugság okát, ha vizsgáljuk, legtöbbször első helyen a félelmet említhetjük meg. Salzmann Rák könyvecskéjében igen sok oly eset leírása olvasható, ahol félelemből hazudott a gyermek. Az egész kötet azért is kapta ezt a nevet, mert visszájára adott nevelési tanácsok találhatók benne (pl.: mondj igazat, megbüntetnek). Ez az ok tehát nem új és nem az individuális pszichológia fedezte fel. De az individuális pszichológia vizsgálta tovább a kérdést és arra az eredményre jutott, hogy a büntetéstől való félelem t. képpen a fogyatékosságérzés megnyilvánulása. Ha a gyermek erős volna, akkor nem kellene sohasem félnie. Mi a célja tehát a gyermeknek a hazugsággal: az, hogy védelmezze magát. És ha e védelem sikeresnek mutatkozik, akkor kezdetben tanakodva ugyan, később azonban a leghatározottabban a gyermek a védelmi álláspont mellett marad. Sok esetben azonban a gyermeki hazugság célja más: a fölény biztosítása. A gyermek sokszor pajtásai, sokszor a felnőttek előtt is nagyobbnak akar látszani, mint amilyen. De a célban benne rejlik a fogyatékosságérzés elhallgatása is. A gyermek maga is azt szeretné hinni, hogy ő valójában olyan, mint amilyennek feltünteti magát. Ha így azután a gyermek el tudja a hazugságot hitetni a felnőttel, akkor t. képpen fölé is került. Ö irányítja a felnőttet, aki elhiszi, amit a gyermek mond. Ez a gyermekben azután diadalérzést kelt. Nemcsak a hazugságnak, de a lopásnak is ez a célja, hogy a gyenge fölébe kerüljön az erősebbnek. Az individuálpszicho- lógiai megfigyelések szerint többnyire az olyan gyermekek lopnak, akik megrövidítve érzik magukat és attól, akiről feltételezik, hogy megrövidítésük oka. A tett elkövetéséhez bizonyos fokú aktivitás szükséges. Adler megállapításai szerint, „aki nincs előkészülve szociális feladataira, aki nem tanult meg alkalmazkodni a közösséghez, bűntettessé válhatik, ha olyan problémával kerül szembe, melyet nem tud megoldani, de csak akkor, ha elég aktivitás van benne ahhoz, hogy erőszakos megoldáshoz folyamodjék”.12) 4. Az előzőkből következik az is, hogy ha az individuális pszichológia megadja és kivizsgálja a lelki jelenségek célját, ennél a pontnál meg nem állhat. Ha pedig ennél tovább megy, akkor a cél tudatában ismertetnie kell mindazon nevelési eljárásokat, eszközöket, amelyekkel egyrészt a gyermekhibák megelőzhetők, másrészt ha már felléptek, akkor kiküszöbölhetők. Első pillanatra talán meglepő, hogy ily lélektani meggondolásra felépített nevelési eljárás alapjaiban mennyire megegyezik az ú. n. új iskolák törekvéseivel. Ezen azonban nem kell csodálkoznunk akkor, ha tisztán látjuk az eredményekben egyrészt a kor szellemét, másrészt a megelőző nevelési állapotokkal való meg nem elégedést. Nem mulaszthatjuk el, hogy e helyen meg ne említsük ezen elveket: a) Neveljünk egyéni módon. Ez az új nevelésnek is sarkalatos pontja. Következik ebből is, hogy nem lehet a gyermeki cselekedetek általános, egységes célját megadni, az függ mindig a gyermek egyéniségétől, mert ha általános cél megadható volna, akkor egyéni nevelésre sem volna szükség. Ez elvet az újabb nevelési irányzatok kivétel nélkül elismerik, a különbség csak az, hogy nem 12) Máday i. m. 141. 1.
