Evangélikus Népiskola, 1938

1938 / 2. szám - Kántori rovat

76 munka együttartani egy olyan énekkart, ahol csupán a tagok ügy- buzgalmára és egyházszeretetére lehet építeni. Sajnos, egyházunk nincc abban a helyzetben, hogy énekkarait anyagilag kellőképpen támogathassa. Megtörténik, hogy a karvezetőnek kell éjszakán át kottázni, hogy énekkarát elláthassa kottával. És Istennek hála, ének­karaink dolgoznak, fejlődnek és építenek. Ahol énekkar működik, ott gondot okozhat az a kérdés, hogy mit énekeljünk? Selejtes, össz- hangzattani hibákkal túltömött kórusok nem méltók az éneklő egy­házhoz. Hála és köszönet az Evangélikus Népiskola tisztelt Szer­kesztőségénél?, kik ellátnak bennünket, karvezetőket kottamellékle­tekkel, melyek mindegyike egy-egy gyöngyszem abból az értékes gyűjteményből, melyet egyházi zenénk régi, kiváló nagyjai fontak koszorúba. Ezek mellett ajánlhatom még a Magyar Kórus kiadvá­nyait is. Bár főleg katolikus irányú, mégis gyakran található benne nálunk is felhasználható kórus. (Pl. karácsonyra Deák—Bárdos: „Dicsőség légyen“ c. kórusa.) Ahhoz azonban, hogy az alkalmas kórust a karvezető megválasztani és bétanítani tudja, feltétlenül szük­séges a magasabbfokú egyházzenei képzés. Ez az a gondolat, mely végigkísér fejtegetéseimen, hogy azután mondanivalóim végén fel­teendő indítványom indokolt legyen. Szándékosan említem utoljára a gyülekezet énekét, a koráit. Ez az a terület, ahol a legtöbb a tennivaló és megoldásra váró feladat. Csak néhányat említek meg, mint fogyatékosságot, hogy azután rámutassak a legaktuálisabb prob­lémára, a ritmikus korái ügyére. Egyik legégetőbb probléma az egységes gyülekezeti éneklés megvalósítása. Valóban elszomorító, hogy egy-egy nagyobb egyházi megmozdulásnál lehetetlenség Istent énekkel dicsőíteni, még pedig egyszerűen azért, mert a jelenlevők nem tudnak egységesen éne­kelni. Az új liturgikus rend is csak a lelkészi szolgálat tekintetében lesz egységes mindaddig, míg az egységes koráléneklés meg nem valósul. Hiszen a liturgikus korálbetétek éneklése nem lesz tökéle­tes mindaddig, míg az „ahány ház, annyi szokás" elve uralkodik nálunk. Van gyülekezet, melynek több községből összegyűlt hívei nem tudnak egy közös ünnepélyen énekelni, jóllehet az összegyűl­tek mindössze egy 10 kilométeres átmérőjű körből sereglettek össze. Sok a tennivaló azután a korálok agogikája szempontjából is. Itt vár a legszebb feladat a ritmikus koráléneklés ugartörő munkásaira. Mindhárom problémán, tehát egységes dallamvonal, egységes ago- gika és ritmikus koráléneklés, szerintem kizárólag a népiskolán ke­resztül segíthetünk. Mert felnőtteket új irányba elindítani meddő és hiábavaló fáradság. Ha például 1938 szeptember l.-ével az ország összes evangélikus népiskoláiban az új elvek szerint indulna meg az egyházi ének tanítása, akkor merem állítani, hogy egy ember­öltő után egyházzenénk régi fényében tündökölhetne ismét. Csak el kellene indítani egy közgyűlési határozattal, melyet az egyetemes egyház jóváhagyna. Most pedig néhány szót a ritmikus korái problémájáról. A Zeneművészek Főiskolán szervezett elemi iskolai énekszak­tanítói tanfolyamon a múlt tanévben vezették be elsőízben, mint ren­des tantárgyat, az egyházi népéneket. Mint a tanfolyam egyetlen

Next

/
Oldalképek
Tartalom