Evangélikus Népiskola, 1938

1938 / 1. szám - Egyesületi élet – hivatalos rész

25

már régen történtek ehhez hasonló intézkedések. Ha esetleg más formában is.

Bizony megérdemli az a tanító, aki a tanítói hivatással magát eljegyezte, és ezzel eleve lemondott kényelemről, könnyű megélhetésről, gazdagságról, társadalmi rangról, különösebb tekintélyről, és általában mindenről, ami a földi élet paradicsomához tartozik, hogy az ünnepélyesebb beiktatással egy kis bíztatást, szeretetteljes támogató készséget, testvéri együttérzést kapjon útravalóként éppen azoktól, akik között, és akikkel szorosabb nexusban élni fog, és akik munkatársai, tanítványai lesznek.

Az a tanító pedig, aki a szellemi élet várfokán állva eredményesen küzdött sok ádáz ellenséggel, a világnak hitetlenségével, az emberiségnek meg nem értésével, kapzsiságával, hiúságával és önzésével, sokszor talán fájdalmas lelki sebeket is eltűrve némán, zokszó nélkül, méltán megérdemli, hogy egy-egy kitüntetéssel, nyilvános elismeréssel gyógyító írt, üdítő balzsamot tegyünk sajgó fájdalmára 1

És az a tanító, aki évtizedeken át lankadatlan munkássággal, hangyaszorgalommal önmagát emésztve dolgozott éjjel-nappal az iskolában, és azonkívül ezerféle őrhelyen, hogy a hús és vér szerint való emberből eleven lélek-embereket formáljon, a jó Istennek a képére és hasonlatosságára . . . aki verejtékes, önzetlen munkával és áldozatkészséggel egész generációkat emelt ki az életnek ezer fertőjéből, és a szellemi életnek a sziklaszilárd alapjait rakta le, melyre az Istennek kiválasztott bölcsei épültek, megérdemli, hogy egy őszinte kézszorítással és néhány meleg búcsúszóval mondjanak nyilvánosan is köszönetét azok, akikkel együtt küzdött a szellemi élet színterén, és akiket „oktatott, nevelt egy emberöltőn át!

Ha Ö nagyméltósága köríratában foglalt legnemesebb intenciókat a maga teljességében megértettük, átéreztük, és igyekszünk azokat gyakorlatilag hasznosítani, akkor ezen körírat a tanítói hivatás,- a tanítói munka megbecsülésének kiapadhatatlan bőséges forrásához találtunk, mely isteni áldást jelent elsősorban evang. Egyházunkra, magyar nemzetünkre, de ránk, tanítókra nézve is.

De áldás fog fakadni Lelkésztestvéreinkre is, akik velünk egyült aggódva verejtékeznek egy szebb, boldogabb, nyugodtabb holnapért.

Minden kiadott rendelkezés annyit ér, amennyit abból sikerül megvalósítani, valóra váltani.

Ő nagyméltósága ezen nemes lélekkel és prófétai szemmel megírt körírata is csak akkor lesz teljes érték, és akkor fakadhat a holt betűk nyomán igaz áldás, ha .elsősorban Lelkésztestvéreink és illetékes egyházi hatóságaink átérzik ennek magasztos végcélját, gyakorlati fontosságát, életrevalóságát, és szívvel-Iélekkel azon lesznek, hogy a köríratban kifejezett tisztes kívánalmaknak, óhajtásoknak minél tökéletesebb alakban igyekeznek érvényt szerezni.

A végrehajtási lehetőségnek másik ötven százaléka pedig a mi kezünkbe van letéve. Nekünk, tanítóknak most szintén azon kell lennünk, hogy ezt az érett gyümölcsöt, mely így újévi ajándékként ölünkbe hullott, el ne veszítsük, el ne herdáljuk könnyelműen, meggondolatlanul, hanem igyekezzünk minden egyes szemet hasznosítani hivatásunk, munkánk és személyiségünk minél tökéletesebb táplálására.