Evangélikus Népiskola, 1938
1938 / 3. szám - Heintz Fülöp: Az iskolai énekoktatás reviziója
97 bámulatos biztonsággal szolmizáltak tanítójuk parancsára, de ugyanakkor egy-egy tisztességes, jó magyar népdalt akár egyenként, akár kórusban nem tudtak elénekelni, mert az elméleti oktatás nagy buzgalmában ennek megtanítására mér nem volt tanítójuknak ideje... A harmadik nagy feladatkör : többszólamú, művészi éneklésnek és az u. n. „éneklő ifjúsági hangversenyek“ bevezetésének vállalása és fokozatos kifejlesztésének mikéntje. Ez a munka első tekintetre túllépi az elemi iskolai énekoktatás megszokott kereteit és egyesek szerint talán meg is haladja annak a fiatal gyerekseregnek természetes zenei alapképességeit, amely az elemi iskolák padjaiban ül. Ez azonban téves megítélése a gyermeki képességeknek. Mert az élettől és tapasztalattól mutatott és igazolt eredmények fényesen beigazolták azt, hogy éppen a komoly, művészi karéneklésnek nincsen ösztönösebb és tehetségesebb művelője, mint a gyermek. A szombathelyi Schola cantorum próbáin és előadásain pl. ismételten beigazolódott mindenki bámulatára, hogy a legbonyolultabb polifónia útvesztőiben, ahol az évtizedes gyakorlattal rendelkező és rutinjukra büszke férfiak eltévedtek és hibáztak, a gyerekek mindig megbízhatóbbak és nem egy esetben ők hozták helyre a bomlani készülő egyensúlyt, — sőt, hangverseny után még ők oktatták édesen a felnőtteket: „a tenorista bácsik elhibázták, de mi helyrehoztuk!'“ De itt vannak élő bizonyságul a tavaly óta nálunk bevezetett, májusi „éneklő ifjúsági hangversenyek", amelyeken csupán kis elemi iskolások vesznek részt. Ezeken az énekkari bemutatókon nemcsak a közönség, de még a pedagógus-gárda is mélyen elcsodálkozva hallgatja mindig azt a remekül éneklő gyermekcsapatot, s különösen azokat az Ínséges, elhanyagolt külsejű gyerekeket, akik a legtisztább művészi gyönyörűséggel oldják meg a rájuk bízott, nehéz zenei feladatokat. Amire képes a szombathelyi, meg a győri, kecskeméti, debreceni és miskolci gyerek, ugyanazt meg tudja csinálni a falusi gyermek is, amire szintén van már néhány gyönyörű példa. És látva ezt az elsőrendű zenei képességekkel megáldott magyar gyermekanyagot, felvetődik a kérdés: szabad-e a zenei műveltség kiterjesztésének munkájával tovább is várnunk? Amikor beigazolódott, hogy a magyarságban rejlő, eminens zenei képességek etekintetben beláthatatlan lehetőségeket nyitnak meg előttünk és szinte európai vezetőszerepre képesítik a magyar iskolákat! És ezen a ponton kezdődik ennek az egész énekoktatási kérdésnek az igazi, nagy jelentősége. Mert itt, végső összefoglalásban, sokkal többről van szó, mint egyszerű pedagógiai újításról, vagy módszeres átalakulásról. Itt az egyetemes magyar énekkultúra és ezzel összefüggésben : egész magyar művelődésünk gyökeres reformjához érkeztünk el. Szerencsésebb országokban a nemzet lelkét és a nép egyetem s zenei műveltségét kifejező „magas" zenekultúra fokozatosan, természetes növekedéssel, nyugodt és sokszor szinte észrevétlen fejlődéssel épül ki az ősi népi műveltségből. Nekünk, mint Európa egyik legtragikusabb sorsú népének, balsorsunk és rajtunk nyugvó nehéz történelmi ítélet nyomasztó súlva alatt, erre eddig alig volt lehetőségünk. Ezért nekünk most századok és nem
