Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 11. szám - Grieszhaber E. Henrik: Gömbös Gyula emlékezete
356 Árva magyar nemzetünk azóta ismét szegényebb lett egy olyan kiváló nagy magyar értékkel, aki az önfeláldozást a hiúság teljes félretételével, az önérdeknek a mellőzésével, az egyéniségnek a közérdekkel szemben való hátrahelyezésével és a férfias morális bátorságot a jogosulatlan népszerűséggel szemben egyesíteni tudta széles látókörrel s mély bepillantással a nemzeti élet törvényeibe és életfeltételeibe. Nem lehet célom, hogy néhány szűkre szabott mondat keretében felsorakoztassam vitéz jákfai Gömbös Gyulának minden államkormányzati tevékenységét, mellyel ennek a turáni átokkal sújtott, ezerfelé széthúzó és sok nehéz megpróbáltatáson és viszontagságon keresztülment magyar nemzetnek heterogén elemeit egy homogén egységbe tömöríteni, a haladásnak, a fejlődésnek és a felvirágzásnak az útjain előbbrevinni igyekezett. Viszont nem hallgathatjuk el azt sem, hogy vitéz jákfai Gömbös Gyula volt az első kormányelnöke a magyar nemzetnek, aki megértette a magyar falut és annak egyszerű népét és nem üres Ígéretekkel, hangzatos frázisokkal, hanem áldott jó szívének őszinte szeretetével át is érezte a népnek terhes gondjait és azokon ereje és tehetsége szerint, a viszonyokhoz mérten igyekezett komolyan segíteni is. A magyar nép, de különösen a magyar faj iránt táplált végtelen atyai szeretete vonta maga után a mezőgazdasági népesség, a kisiparosság és az ipari munkásság, tehát a legszélesebb értelemben vett nép szociális jólétének emelésére irányuló céltudatos törekvéseit. Azok a különféle törvényes intézkedések, melyeket a nép szociális jólétének megsegítésére tett, fényes bizonyítékai, hogy nála a népi gondolat nem utópia és üres jelszó, hanem élő valóság és határozott szándék volt mindig. Nagyon jól tudta, hogy ezt az agyonhajszolt, ezt a porig alázott magyar nemzetet csak az őszinte testvéri szeretet szelleme és történelmi elhivatottságának a tudata mentheti meg egy szebb, egy boldogabb jövendő számára. Azért mondotta egyik rádiószózatában a következőket: „Testvérek ! Kálváriát járó magyar vagyok én is, csakúgy, mint ti. A rögös út, melyen nagy magyar célok felé haladunk, mintha végtelen volna. De ha nemzetről van szó, el nem fáradhatunk. Az erősebb szeretettel törölje le a verejtéket a gyengébb homlokáról, segítse, erősítse az elesetteket, hogy együtt lehessünk ködben, sötétségben, viharban egyaránt! Hogy elérjük, végre elérjük a virágos magyar élet, a boldogság mezejét... De nem is vagyunk, nem is lehetünk fáradtak. Valamennyien sorsunk útját járó magyarok vagyunk csupán, akiknek a Mindenható és a történelmi élet nehéz feladatok megoldását parancsolja, és akik, mert bízunk nemzetünk történelmi elhivatottságában, célt is fogunk érni!“ Ezekben a gyönyörű szép szavakban benne csendül vitéz jákfai Gömbös Gyula egész lelkisége, egész egyénisége. Ezekben a gyönyörű szép mondatokban sűrűsödnek össze nemes jó szívének szent érzései: a magyar nép iránt táplált végtelen atyai, rajongó szeretete, a magyar igazság győzedelmébe, a magyar feltámadásba
