Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 10. szám - Varga Lajos: A tanító nemcsak a gyermekek oktatója
335 minősíti, mert az nincs birtokában ugyanazoknak az ismereteknek, amelyet a művelt középosztály tagjai is csak hosszú éveken át tartó iskolázással szereztek. S műveltjeink egy része nagyon hajlandók a műveltség egyedüli formájának tartani. De ez nagyon is könnyű vizű műveltség, távol áll az élettől s még távolabb a magyar falu népének életétől. Bizony ez a tudás még műveltjeink számára sem ad elég tudást : — Széchenyivel szólva. Ezen azután nem is csodálkozhatunk, hogy ezután a műveltség után, ennek a műveltségnek a terjesztése és erőszakolása iránt a nép nem érdeklődik. Ez a műveltség nincs az életével semmi kapcsolatban, életét nem szépíti, anyagiakban nem viszi előre. Nem a műveltségnek, hanem csak ennek a műveltségnek nem érzi hiányát. Ha csak ezt a műveltséget akarjuk ráerőszakolni, úgy a legtöbbször kudarcot vallunk s ha emiatt nevezzük népünket nemtörődömnek, tudatlannak: igazságtalanok vagyunk. Forduljunk csak felé neki való, vagy neki szükséges szellemi táplálékkal, bizony más sikerekről számolhatunk be. S ha látszólag népünk más nemzetekhez viszonyítva elmaradottabbnak látszik is, ennek sem ő az oka. Vájjon mi, vezetésre hivatottak, megtettünk-e e téren mindent, fordítottunk-e elég gondot és fáradságot népünk műveltségbeli gondozására? Ha őszintén akarnánk erre a kérdésre felelni, úgy azt kellene mondanunk : nem 1 Ha megfigyeljük más nemzetek példáját s itt csak a kis finn és svéd népeket említem, kitartó lelkesedéssel hová lehet emelni az egyszerű népi osztályokat a műveltségi színvonalról fáradságos, de szerető munkával nagyon nehéz politikai és társadalmi körülmények között is. A magyar nép művelése hasonló módon végezve ugyan ilyen szép gyümölcsöket tudna teremni. Tehát mindeneket egybevetve állíthatjuk, hogy népünk műveltségbeli elmaradottságának nem az az oka, mintha a magyar nép mélyebb- szántású művelésre alkalmatlan volna. S ha eddigi törekvésünket nem is koronázta kellő siker, annak nem a művelendő anyag volt az oka, mint inkább abban a módban, ahogyan ezt a munkát talán a legteljesebb jóhiszeműséggel végeztük. A másik ellenvetésre való feleletadás, amit egyik munkatársam mondott, mór jóval nehezebbnek látszik. Tény az, hogy a népművelés munkásai valóban nem várhatnak olyan eredményt, mint az iskolában, mert a kétfajta munka természete, belső rokonságuk ellenére, egészen más természetűek. S itt most joggal felvetődhet bennünk az a kérdés, vájjon érdemes-e akkor ebbe a munkába annyi erőt, időt és költséget ölni ? Itt legyen szabad kitérnem községemben tizenkét év óta vezetett népművelési munka egy epizódiára. A Földműveskörben egy közművelődési előadás után így szólt hozzám az egyik hallgató. „Lássa tanító úr, ha háború előtt is így foglalkoztak volna a falu népével, soha sem lett volna kommunizmus, de talán még Trianon sem 1“ S ebben, szerény nézetem szerint, igaza volt hallgatómnak. A háború után azok vették kezükbe a falu népének a lelki vezetését, akik előtt nem volt szentség, nem volt haza, de még Isten sem volt. Minden alkotmányosságunkat felforgató eszméiknek igyekeztek megnyerni a falu népét is.
