Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 10. szám - Varga Lajos: A tanító nemcsak a gyermekek oktatója
336 A népművelés erejét és hatását a legtalálóbban a sajtó erejével és hatásával mérhetjük össze. A sajtónál sem tudjuk kézzelfoghatóan megmérni az eredményt, de az összhatásból tudjuk, érezzük, hogy van eredmény s ez az eredmény kiszámíthatatlansága mellett is igen nagy. A Larousse könyvek címlapján van egy nagyon mély jelentésű rajz. Egy nő egy elvirágzott pitypangot tart a kezében s belefúj az elvirágzott pitypang fehér gömbjébe. S a pitypangnak száz, meg száz apró magva kis fehér zászlócskáknak szárnyain felemelkedik, a szélre bízza magát s a szél viszi, viszi bizonytalan irányokba s nem tudni, hol és mikor teszi le. De ez a mag ha talajt ér, bizonyára megfogan és újra pitypang lesz belőle. A népművelés munkásai is így szórják szét a kultúra magvait, mint a Larousse könyvek hatását mélyen szimbolizáló képen szemlélhetjük. Nem tudják hol, mikor, milyen mértékben lesz munkájuknak foganatja, csupán abban bizonyosak, hogyha lelket, szívet ér szavuk, ott hatást vált ki, alakít s a lélekben változást okoz. Ez erejének titka. A nagy természetben is legtöbbször ilyen csendes, titkon láthatatlan erők működnek a természet folytonos változásain. A népművelés munkásainak ezt az eredményt nem szabad lebecsülniük, s emiatt kedvszegetten, hit nélkül dolgozniuk. Aki pedig a népművelés munkáját figyelve, bíráló szemmel nézi, sose feledkezzék meg arról, hogy ez a szellemi magvetés egészen más természetű, mint az iskolai magvetés, s az eredmény szempontjából ez a két munka sose hasonlítható össze. Más az egyiknek is, más a másiknak is a célkitűzése. Az iskolai oktatás mindig egy előre megadott ismeretanyagot dolgoztat fel, s ennek alapján valamilyen végzettséget ad a tanulónak. Munkájában az ismeretanyag birtokbavétele a nevelői hatások, a szellemi erők képzésével szemben jobban előtérbe nyomul. A népművelésben a munka belső természeténél fogva az ismeret megszerzése háttérbe szorul, s a nevelői hatások szolgálása válik uralkodóvá. Ezek szerint, ha tehát a népműveléstől azt várjuk, hogy előre megállapított műveltségi anyagot elsajátíttassunk, akkor jóformán minden népművelési munkát eredménytelennek kellene mondanunk, mert ilyen feladatra a népművelés jóhiszeműleg nem vállal- kozhatik. S éppen azért, mert a legtöbb helyen ilyen munkára vállalkoztak, s így természetesen kudarcot vallottak, ítélik a népművelést hiábavalónak. Ezek után már most felvetődik a kérdés : — hát akkor mi lehet a népművelés célkitűzése? A formális lélekképző célkitűzések! Ez a népművelés legfőbb célkitűzése, a léleknek a szellemi élet számára való felébresztése. Ezen az úton a népművelés korlátolt időtartama alatt, akár egyes előadásokkal is érhetők el eredmények. A legegyszerűbb előadás is okozhat fontos lelkiválfozásokat, ha termékenyíteni tudó lélekből fogékony szívhez szól. E hatások biztosításához azután már csak az kell, hogy a megkezdett munka az egyes helyeken kitartóan folyjék tovább tervszerűen, a hároméves népművelési munkatervnek megfelelően, az évek egymásutánjában. S ha ezután ez a munka az ország minden helyén ilyen módon közös alapcélkitűzésekkel megindul, külső kereteiben és belső mivoltában bizonyos egység
