Evangélikus Népiskola, 1937
1937 / 6. szám - Szollár Irén: Hazafelé Svédországon és Dánián
221 szembe velünk s mintha egészen be volnának kormozva, olyan feketék, négerek voltak. Itt csak az út közepe van aszfaltozva, a járda gránitkockákkal van kirakva. A piactér tele van sirályokkal, a hulladékokat lepik el. Megnéztük a múzeumot, szép régi svéd vallásos s modern képek, szobrok vannak itt. Már nem emlékszem mennyi volt, de drágának találtuk a belépődíjat. Az egyik utitársunk azt mondta a pénztárnál levő hölgynek, hogy mivel csoportosan jöttünk, hát adhatnának engedményt. 0 azt mondta, nem adhat, de rögtön telefonált az igazgatónak, ki pár pillanat alatt ott volt s a bemutatkozások után nagy örömmel fogadott bennünket, mert ő a svédmagyar kultúregyesület elnöke volt. Maga kalauzolt végig a múzeumon s magyarázott mindent, pedig már a látogatási idő lejárt. A végén aztán nem fizettünk semmit. A göteborgiak nem igen tudnak a svéden kívül más nyelven. Ezt tapasztaltuk először egy trafikban, hol lapokat vásároltunk, hogy írhassunk haza. A kiszolgálóleány nem tudott semmiféle más nyelven. A lapot még csak megvettük, mert megmutattuk, hogy mit akarunk, de a bélyegvásárlás ugyancsak sokáig tartott. Sehogyse akarta megérteni azt, mikor kérdeztük, hogy hány filléres bélyeggel megy el haza, Magyarországba. Bélyeget csak adott, dehogy hány fillérest, vagyis hány őrést vegyünk, nem tudtuk, pedig magyaráztuk angolul, németül, magyarul, a végén kezünkkel is, végre azután megértette a mutogatásokból, hogy mit akarunk s sikerült a bélyegvásárlás. Este a szállodánk éttermében vacsoráztunk. Ez aztán nevezetes vacsora volt, talán sohse felejtem el. A kiszolgálók itt sem tudtak máskép, csak svédül. Hát most hogyan rendeljünk vacsorát ? Hiába beszéltünk nekik németül, angolul, franciául s a tréfa kedvéért magyarul, csak néztek ránk s mosolyogtak, de mi is. Végre hoztak egy étlapot, persze svédet. Hát nekünk ugyan hozhatják, ebből nem sokat fogunk megtudni, mert hiszen mi nem tudunk svédül. Böngésztük, silabizáltuk. Végre találtunk olyan nevet, melyet megértettünk. Az volt odaírva, lazac. No ezt értjük, ezt nálunk is így hívják. Keressünk még valamit. A svéd szavak közül sok hasonlít a némethez, hát ezen az étlapon is találtunk ilyet. Kalbo volt írva ott, kisütöttük, hogy Kalb németül borjú, hát valószínű ez borjúhús lesz. Ezt fogjuk rendelni. Jön a kiszolgálóleány s odabökjük az ujjúnkat a lazac és borjúhús mellé. Elmegy, mi pedig türelmesen várunk. Végre jön ám egy nagy tálcával, az egészen meg van rakva. Csak nem mind minekünk hozza ezt? De mégis. Lerakja az asztalunkra, mi meg elkezdjük vizsgálni. Keressük a lazacot és a borjút. De bizony nem találjuk. Mi volt hát az asztalunkon ? Többféle cukrozott és sós apró konzerves dobozban halak, szardínia, apró kb 8 cm hosszú rózsaszínű főtt rákok, ugyanilyen nagyságú tengeri hernyó, olyanforma, mint a cserebogár pajorja, tejszínhabbal, jó sós sonka s olyan ízű volt, mint a pudvás retek. Fasírozott gombócok, krumpli vízben főve, uborkasaláta cukrosán, retek, sajt, többféle kenyér. Találgatjuk, hogy ezek közül, melyik a lazac s egyik fajta halra ráfogtuk. De a borjúhús nevet egyikre sem tudtuk ráfogni. Hát aztán hozzáláttunk nagy nevetések közepette az evéshez. Mindent sorba kóstoltam én is, de aztán megmaradtam a fasirozott gombóc, krumpli,
