Evangélikus Népiskola, 1937

1937 / 1. szám - Szollár Irén: Norvégiai utazásom

12 tekintélyes neveléstan! munkában azt olvastam, hogy egy 14 éves leány fejlettség dolgában nem igen van elmaradva egy 17 éves ifjú­tól. Ezeket tudva, elővigyázónak kellett lennem, nehogy valamelyik élénkebb leányka, mint jó ismerősöm, pajtáskodni akarjon velem vagy megengedje magának a tréfát és felelés helyett a szemem közé mosolyogjon. Én ezeknek a leányoknak a szülői körében többször megfordulok, ismerem őket, tudom, hogy milyen élénkek és éppen azért az iskolában csak ezt a rideg és szigorú eljárást tartom célra­vezetőnek, főként az én helyzetemben, amidőn, mint növendéknek, minden szavam bírálat alá esik. Szóval Ön jóelőre. védekezett, mondotta igazgatóm. Az iskolá­ban igen, felelem én. És otthon ? kérdi tovább. Otthon nincs okom védekezni, mert ott a tekintélyemet sem féltem, meg a fegyelemért sem én vagyok a felelős. Ezen már igazgatómmal együtt az egész osztály hangosan mosolygott. Ä magyarázatot elfogadom, mert látom, hogy Ön már gondol­kodott^ dolog felett, de azért még sem kell olyan szigorúan kezelni őket. Én arra gondoltam, hogy azért járt el olyan szigorral, mert én ott voltam. Azt már igazán nem szeretném, ha az én jelenlétem bár­kinek, a tanítására zavarólag hatna. így folytak napjaink a képzőben. Amint 55—56? éves jegyzetei­met lapozgatom, úgy érzem, mintha újra átélném a szép napokat, amikor ifjú szívvel s boldog reménységgel készültünk az élettel való küzdelemhez. Száz és száz érdekes dolgot tudnék még elmondani képzős­korunkból, amelyeket mind átéltünk, de kinek ? Kit érdekel­nek ezek a múlt századbeli apró-cseprő dolgok. Magam azonban sohasem fogom feledni a Csurgón átélt szép napokat. Gyorsan el­múltak, alig voltunk tanulók, már tanítók lettünk 1 1878. év június végén, mint kész tanító, mentem haza jó szüléimhez. Norvégiái utazásom. írta : Szollár Irén. Milyen jó a lélek szárnyán visszarepülni oda, hol kedves órá­kat töltöttünk s bejárni az emlékezés röpke szárnyaival újra meg újra azokat a helyeket, hova kellemes emlékek fűznek bennünket. Most a gondolat szárnyán utazzunk el Európa legészakibb országába, Norvégiába. Budapestről indulunk. Ismerős tájakon repít bennünket a ber­lini gyorsvonat. Kisalföldi képet hagyunk el, hol a szántóföldek úgy feküsznek, mintha különböző színű csíkok volnának odafestve. A sík vidéket felváltják a gyönyörű erdőkkel fedett hegyek és a hegyeket romantikussá tevő várromok. Figyeljük csak e szép vidéket. Most Visegrád romjai bukkannak elő s eszünkbe juttatják a hozzá fűződő történelmi emlékeket. Majd beérünk a regényes szépségű Vág- völgyébe. Most valóságos hegyszorosba fut a vonatunk s mellettünk kanyarog a Vág lassú csörgedezéssel. Mintha egy hatalmas kapu nyílt volna ki előttünk, úgy szélesedik ki e gyönyörű völgy s a Vág

Next

/
Oldalképek
Tartalom