Evangélikus Népiskola, 1936

1936 / 1. szám - Sátory Vilmos: A rossz gyermekről

12

nek ismerete, mint maga a rossz tett felderítése és megtorlása. Ha a fantázia hibázott, az elől kell a káros tápot elvonni és a gyermeket a reális világ felé vezetni. Ha az utánzási ösztön dolgozott, gondoskodnunk kell, hogy jobb, követésre méltóbb példákat lásson. Ha más sugalmazta a rossz tettet, el kell végképpen zárnunk az illetőtől és erősítenünk kell gyermekünk ítélőképességét és erkölcsi ellenálló erejét.

Előfordul, hogy a gyermek hencegése vagy mások kigúnyolásától való félelme, vagy talán a rosszul értelmezett önérzete viszi rá a rossz cselekedetre. Bizonyára vannak esetek, amikor nem könnyű felderíteni a rossz cselekedet minden körülményét és tisztán látni az indítékokat. De a nevelőre éppen ez a fontos, mert csak ennek ismeretében fog tudni a gyermek lelkére hatni s a tettet igazságosan elbírálni. Nevelő büntetést csak ezek ismeretében lehet kiszabni, a a büntetés pedig csak akkor célravezető, ha nevelő erővel bir, ha a gyermek íelkületét a jó felé tereli s megnyugvással tölti el. Ellenkező esetben igazságtalanság érzetét kelti a gyermekben, ami elidegeníti nevelőjétől s még inkább más hatások felé tereli. A legnehezebb dolga akkor van a nevelőnek, ha a gyermek már amúgy is zárkózott, bizalmatlan, makacs, szóval olyan, amit „nehezén nevel- hetőnek“ mondunk. Sok szeretetre és sok körültekintésre lesz ilyen esetben szükség !

Azonban lássunk néhány példát, valóban megtörténteket, amelyek szemléltetően mutatják a rossz cselekedet körülményeit és elbírálását.

Két fiú görbe botokat hajít az esti szürkületben, melyek egyike megsebesít egy járókelőt. Elég súlyos rossz tett, tárgyi következménye a sebesülés, az orvos és a fájdalomdíj a szülők részéről, a büntetés szülők és iskola részéről. Vájjon mi lehetett a cselekedet motívuma ? Bizonyára nem akartak sebesülést, fájdalmat okozni másnak, hanem bevallásuk szerint olvasmányaik alapján indiánoknak képzelték és a hajításban „tökéletesítették“ magukat. íme, működött a fantázia és szunnyadt a meggondolás, a józan értelem. Ha ebben az esetben a büntetés kiszabásánál a nevelő azt mondta volna: rossz voltál, rosszat tettél, ezért kapod a büntetést, a gyermek érezte volna, hogy hibás, hogy rosszat tett, de nem érezte volna a belső rosszaságát, mert hiszen „nem akarattal történt 1“ És a büntetés nem hozott volna neki megnyugvást, szüleinek reményt arra, hogy ez nem fog megismétlődni. Ki kellett kutatni a cselekvés körülményeit és okait és meg kellett magyarázni a következőt: Elhisszük, hogy nem akartál rosszat tenni, de ostobán meggondolatlan voltál és mivel ezzel másnak bajt és fájdalmat okoztál, bűnhődnöd kell. Reméljük, a büntetés máskor visszatart az ilyen meggondolatlanságoktól, melyek ilyen nagy fiúhoz nem méltók ! — Ezt el kellett fogadnia a gyermeknek, mert nem ellenkezett saját ártatlanság érzetével, megnyugvással vette a büntetését, a megsértett világrend megtorlását láthatta abban és valószínű, hogy a jövőre is kihat az eset s visszatartó ereje lesz.

Gyermekek mennek az utcán. Egyik becsenget egy zárt kapun, majd elszalad. A másik látja s ugyanígy tesz. Majd a harmadikat gúnyolja, hogy az nem meri megtenni, mire az is megteszi. — A cselekedet mindhárom esetben ugyanaz. A motiváció azonban