Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 3. szám - Gaál Sándor: Veszedelmek a zsinat körül
68 Veszedelmek a zsinat körül. Nagy figyelemmel s bizonyos megdöbbenéssel olvastam a ,,Ke- resztyén Igazság“ 1934. évi november és december havi számaiban a fenti cikket. Cikkíró lelkész kétségkívül izig-vérig lelkész, aki nagy teológiai tudással, még nagyobb harcra készséggel minden eszközt siet megragadni, nehogy az Egyházat valami „idegen elem“ betörése veszélybe sodorja. Fenti cikkel én nem foglalkozhatom teológiai, avagy jogi szempontból, mert nekem ez nem hivatásom. Én még annak a régi vágású evangélikus tanítónemzedéknek vagyok a tagja, akinek a soproni tanítóképezdében vezére, ideálja, bálványa Kapí Gyula volt, akitől nem hallottuk soha, hogy a lelkésznek, avagy tanítónak az Egyházon kívül-belül, felül avagy alúl kell-e lennie, hanem csak azt, hogy egy evangélikus tanítónak fel kell venni Krisztus keresztjét, vezére ne legyen más, mint az a töviskoronás fő- és legfőbb bírája a lelkiismeretében megszólaló Isten szava. Ezeknek előrebocsátása mellett, a tisztelet és nagyrabecsülés kifejezésével állok meg mindazok előtt, akik bizonyos aggodalmakat táplálnak lelkűk mélyén az Egyházat illetőleg, de éppen ebből kir folyólag csodálkoznom kell cikkírónak bizonyos fokú tévedésén. Az evangélikus tanítóságnak ugyanis nincsenek követelései, hanem csak kívánságai. Úgy hiszem, e két fogalom között némi különbség van! Remélem, a kedves cikkíró úr nem tartja Egyházunk evangélikus tanítóságát olyan neveletlen társaságnak, aki követel! Mi nem követelünk. Mi kérünk. S ha bizonyos százalékarány kiépítését kérjük, ez nem jelenti az Egyháznak azt a „veszedelmét“, amelytől cikkíró annyira fél. Óva inti a zsinatot, nehogy megengedje a tanítóságnak, mint „idegen elemnek“, mint veszedelmet hordozó osztálynak az Egyházba való „betörését“. És ha a zsinat nem látná azt a borzasztó veszedelmet, melyet kedves nagytiszteletű uram látnoki szemeivel már felfedezett, hanem megengedné, hogy a tanítóság magasabb képesítettség*e és az Egyházban elvégzett munkája elismeréseképen nagyobb jogkörhöz jusson az egyházkormányzat terén, talán még sem vétkeznék az Egyház ellen! Én a nagy veszedelmet nem abban látom, ha két-három — mondjuk osztály —1 kerülne bele az egyházi ügyek intézésébe. Nem. A veszedelem ott van, avagy lenne, ha az egyes tényezők, akár a „lelkészi“, akár a „nem lelkész“ elem a saját akaratát erőszakos módon a másikra rá akarná kényszeríteni s azzal mint egy fizetett alkalmazottal önkényesen rendelkezni akarna. Mert ne felejtsük el: gyenge és gyarló ám az ember, bármelyik elemhez tartozzék is! Á másik veszedelem pedig ott van, ha valaki a lelkészi, vagy tanítói állását kenyérkereseti forrásnak tartja s nem érzi az elhivatottságot. Kedves Nagytiszteletű Uram! Régen elmúlt ám az az idő, mikor
