Evangélikus Népiskola, 1935
1935 / 1. szám - Szemináriumi előadás
18 egyik gyermek olvasott és ő gondosan ellenőrizte az olvasást, a többiek kedélyesen mulatoztak, játszadoztak eszük ágában sem: volt az olvasott szöveget mutatni. Mikor valamelyik gyermeket felszólította a tanító, megmutatta neki, hogy itt hagytuk el, innen olvasd és folytatódott a gyermekek figyelmetlensége. Hiába dolgozott a tanító, az eredmény végtelenül csekély volt. A vizsga után jóakaratúlag beszélgettem a tanítóval s akkor jöttem rá, hogy nem is tudja, hogyan kell kezdő fokon az olvasást tanítani. Nem volt tapasztalata, nem volt gyakorlata. A szegény gyermekek pedig egész életükön át meg- érezhették, hogy az olvasást így tanulták az első osztályban. Ugyancsak első osztályban történt, hogy év végén igen gyengén olvastak a növendékek, pedig jónevü, szorgalmas tanító volt a vezetőjük. Vizsga után megkérdeztem mikép lehetséges az, hogy minden tárgyban kiváló az eredmény, az olvasás pedig nemi üti meg a mértéket? Őszintén megmondta az okot: ,,Kérem én unom, belefáradtam ezeknek az apróságoknak a gögyögésébe, makogásába, olvasás helyett sokszor inkább beszédgyakorlatot tartottam vagy számoltam velük.“ Az itt elmulasztottakat bizonyára nem lehetett a későbbi években sem pótolni. Váratlanul léptem be egyszer olyan tanító iskolájába, aki az V-ik és Vl-ik osztályt vezette. Jó tanító hírében állott azok előtt, ,akik közelebbről nem ismerték, de én tudtam róla, hogy nem dolgozik lelkiismeretesen, sőt az iskolájából is el-eltünik minden bejelentés nélkül. Mondom, váratlanul léptem be az osztályba és a tanítót az ablak előtt az utcára néző arccal találtam, asztala pedig tele volt privát írnivalókkal, a gyermekek rendetlenkedtek, nem kísérték figyelemmel az olvasót. Óra végén bevallotta a tanító, hogy ő mindenféle írnivalóját az iskolában az olvasási óra alatt intézi el, mert az V. és VI. osztályban már úgyis tudnak olvasni. Pedig a növendékei az említett okok miatt az V. és VI. osztályban azt is elfelejtették, amit az alsóbb osztályokban jól tudtak. Hadartak, a jeleket nem vették figyelembe, szavak helyett egészen más szókat mondtak, kiforgatták az értelmüket. Egy-egy hosszabb szónak háromszor, négyszer nekilendültek, míg jól elolvasták. Egy mulatságos, megtörtént esetet mondok el. A körlelkészemmel váratlanul megjelentem egy iskolában. Éktelen zaj fogadott. A gyermekek ugrándoztak az iskolában, bár volt vigyázó, egy gyermek pedig könyvvel a kezében, mintha olvasott volna. Kérdezősködé- sünkre kiderült, hogy a tanító szénát kaszál a rétjén, a gyermekek pedig olvasnának a vigyázó felügyelete mellett. Ez a dolog néhány évtizeddel ezelőtt valóban megtörtént. Ma már azonban nem hiszem, hogy előfordulhat ilyesmi, de elmondtam azért, hogy lássák az én kedves kartársaim, milyen veszedelmet rejt magában az iskolából tanítási idő alatti eltávozás. Végezetül egyik vizsgái látogatásom alkalmából szerzett szomorú tapasztalatomat újítom föl. Felelnek az V. és VI. osztályosok a vizsgán, majd pedig olvasnak. Figyeltem, hogy a tanító úgy a fe- leltetésnél, mint az olvastatásnál körülbelül 15 gyermeket állandóan kihagyott. A vizsga folyamán négyszemközt csendesen megkérdeztem tőle, hogy miért nem felelnek, miért nem olvasnak ezek
