Evangélikus Népiskola, 1934
1934 / 9. szám - Az evangélikus népiskolai tanítás istentiszteleti természete
232 Ugyanez érvényes az evangélikus tanítóra is. A hely, ahol Istennek népe Jézus nevében az istentiszteletre összejön, szent hely, melyet semmivel sem szabad megszentségjteleníteni. Az a hely rendszerint a templom, melynek külsőségeiben is célszerűnek, berendezésében nemes ízlésűnek kell lennie, hogy azáltal is elősegítse a gyülekezet épülését. Az evangélikus iskola is felavatott hely, melyet semmivel sem szabad megszentségteleníteni s ha külsőségeiben célszerű, berendezésében nemes ízlésű, szintén elősegíti a tanítás legmagasabb céljait. Mivel az istentisztelet szükségképpen ünnepies, komoly (de semmiképpen sem komor, lesújtó, sőt inkább felemelő) közös cselekvés, bizonyos rend szerint kell történnie. Az istentiszteletet egyházi énekkel és imádsággal kezdjük, imádsággal és egyházi énekkel végezzük. Az egyházi éneknek, imádságnak, igehirdetésnek, szent cselekményeknek a Szentírás, az evangélium szellemétől megszabott legmagasabb harmóniában kell találkozniok. Az evangélikus népiskolai tanításnak is komolynak, ünnepiesnek kell lennie, hiszen arról van szó, hogy ,,minden embert tegyünk tökéletessé a Krisztus Jézusban“. Mégis a gyermeki lélek természetéhez kell alkalmazkodnunk a mi komoly, ünnepies tanító-munkánkban. ,,Mikor először lépsz az iskolába, legyen arcodon Jézus nyájassága. Szólitsd köréd a kis gyermekeket és simogasd meg kezecskéjüket. S ha látsz közöttük rútM. rongyosat, gyermeki arccal búbánatosat, ismerd meg benn’ a korán szenvedőt s öleld magadhoz és csókold meg őt.“ (Gárdonyi: Kezdő tanítónak.) Tanításunk, mint az istentisztelet, egyházi énekkel és imádsággal kezdődjék, imádsággal és egyházi énekkel végződjék. Tanításunk minden mozzanatának is az evangélium szellemétől megszabott legmagasabb harmóniában kell találkoznia. Épper azért az evangélikus népiskolában csak olyan tárgyak tanításának van létjogosultsága, amelyek akár elemeikben, akár egységükben alkalmasak arra, hogy minden embert tegyünk tökéletessé a Krisztus Jézusban. A vallásos hit nem hiányozhatik az evangélikus népiskolai tanításból. Csak vallásos hit révén válhatik az ember intellektuális erkölcsi lénnyé, bensőleg egységes személyiséggé. Egyébként a hit segíti a tudást s a tudás is szolgálatára lehet a hitnek. Kepler János (1571— 1630), minden idők legkiválóbb matematikusainak és csillagászainak egyike, a bolygók mozgástörvényeinek felfedezője, élete egyik főmüvének (Harmonices mundi, 1619.) befejezésében így szól: ,,Hátra van még, hogy a bizonyítékok táblázatáról felemeljem szemeimet és kezeimet az égre, és a világosság Atyjához könyörögjek áhítattal és alázatosan. Ó, Te, ki a természet világossága által felébreszted bennünk a kegyelem világosságára való vágyódásunkat, hogy azáltal a dicsőség fényébe helyezz bennünket, hálát mondok Neked, Uram és Teremtőm, ki teremtett világod révén megörvendeztettél engem, midőn el voltam ragadtatva kezeid munkájától. íme most befejeztem hivatásomnak egyik művét annyi szellemi erővel, amennyivel engem megajándékoztál. Munkáid dicsőségéből annyit közöltem az emberekkel, akik ezeket a bizonyítékokat olvassák, amennyit az én véges szellemi erőm a Te végtelenségedből felfogni képes volt. Felfogásom arra törekedett, hogy a lehetőséghez képest az igazságnak megfelelően filozofáljak. Ha én mint bűnben született és nevelkedett féreg
