Evangélikus Népiskola, 1934
1934 / 9. szám - Raffay Sándor: Emlébeszéd Mészáros János és Alexy Lajos felett
242 egyik legfőbb tényezője volt. A megértés titka pedig abban rejlett, hogy mind a ketten hivatásos tanítók voltak, akik szerették a foglalkozásukat, szerették az iskolát, szerették a gyermeket. És az sem volt utolsó lelkitényező náluk, hogy mind a ketten szívük szerint vallásosak voltak. Ha több tanító van egy iskolában, legtöbbször az a bajok bőségesen buzogó forrása, hogy a tanítók nem a tanításban szorgal- matoskcdnak, hanem a versengésben és torzsalkodásban emésztik erejüket. Mészáros és Alexy azonban nemcsak kartársak, hanem barátok is voltak. Szerették es megbecsülték egymást. Házunkhoz, külön-külön is elég sokszor jártak, de soha nem hallottam egyetlen szót, amellyel egymást kárhoztatták vagy ítélgették volna. Ha beszéltek egymásról, akkor csak ragyogó szemmel, büszkeséggel és dicsekvő elismeréssel beszéltek. Barátságos viszonyukból kifolyólag a gyermekeken is barátságosan osztozkodtak meg. A kicsinyeket Alexy, a nagyobbakat Mészáros vette gondjai alá. És Mészáros sokszor hangoztatta, hogy azért tud jó eredményt felmutatni, mert Alexy nagyszerűen előkészíti számára a kicsinyeket. Alexy pedig dicsekedve mondogatta, hogy a keze alól kikerülő gyermekek micsoda gazdag kincsekkel fognak megrakodni Mészáros keze alatt. Ez a kölcsönös megbecsülés is azt igazolja, hogy mind a ketten hivatásuk szerelmesei voltak. Mert csak a kontárok igyekeznek munkatársaik kisebbítésével emelkedni, mivel a maguk lelkének nincsenek szárnyai és tulajdon erőtlenségükkel csak a porban tudnak kúszni-mászni. Mészáros és Alexy tanítási módszere is szerencsésen egyezett. Talán azért, mert mind a ketten a soproni tanítóképzőben nevelkedtek és ott sajátították el az egyező pedagógiai módszert és felfogást. Ámde sokan nevelkedtek ugyanakkor a soproni képzőben és mégsem volt egyező sem a módszerük, sem a felfogásuk. Megítélésem szerint Mészáros és Alexy egymást nevelte és építette. Ez azért volt lehetséges, mert a tanítói hivatást egyező szemmel nézték és egyező módon szerették. Tudták, hogy élő lelkeket bíztak rájuk, akikre az élet és annak ezernyi terhe, kötelessége, öröme és bánata várakozik. Tudták, hogy nekik ezekből a lelkekből kell az életre képes és alkalmas embereket formálniok. Tudták, hogy a tanító hivatása olyan, mint a gyémántcsiszolóé. Mikor a földből kikerül, a gyémánt is csak puszta, szürke kő, amelynek értéket, fényt és ragyogást egyedül a verejtékes és aprólékos munkával végzett türelmes és gondos csiszolás ad. Ezt a munkát végzi a gyermek lelkén a tanító. Az ő érdeme, ho a szürke kő drágakővé alakul. Mészáros és Alexy mesterei voltak a lélek csiszolásának. Értéket verejtékeztek olyan lelkekbe, amelyek az ö munkájuk nélkül az élet országútján csak egyszerű, értéktelen kődarabok maradtak volna. Hogy azután ebben a munkában melyik volt a nagyobb mester és melyik volt a kitartóbb munkás, azt eldönteni nem tudnám. De úgy vélem, hogy Mészárosnak is Alexy volt a jószelleme és sok dologban nemcsak társa, hanem erőssége is. Mészáros kereken hat évtizeddel ez előtt kezdte meg iskolánkban tanítói működését. Mint volt tanítványa, túlzás nélkül mondhatom, hogy hat évtizeddel ezelőt már azokat az elveket vallotta,
