Evangélikus Népiskola, 1933
1933 / 10. szám - Az evang. tanító önművelése
269 Az evang. tanító önművelése. írta: Grál Samu, Sopron.*) I. A műveltség, mint értékmérő. A műveltség foka jelöli ki az egyén helyét a társadalomban. A műveltség párosulva a tiszta jellemmel és keresztyén erkölcsi alapon állva, a legállandóbb, legbiztosabb és legmegbízhatóbb értékmérő, mely az egyén viszonlagos és abszolút értékét az egyház, haza és emberiség szempontjából megállapítja. A műveltsg e földi élet sok rejtett szépségét feltárja előttünk, sok nemes örömnek a kútforrása, az emberi szellemet testi és földi bilincsektől megszabadítja, függetleníti; az ember szívét nemes érzelmek és a legszebb erények befogadására alkalmassá teszi. A műveletlen ember vad indulatok és állati ösztönök, féktelen szenvedélyek és sötét babonák rabja. A műveletlen ember vallásossága is csak külsőségekben nyilvánul meg, mert durva lelkülete nem is képes felismerni vallásunk örök, magasztos igazságait. Nagy reformátorunk ennek tudatában azért helyezett oly nagy súlyt az iskolákra, mint a míveltség terjesztésének legfontosabb eszközeire. És tanait, a tiszta evangéliumot, úgy Németországban, mint mi- nálunk elsősorban a műveltebb elemek fogadták be. Általában a műveltebb elemek követték Luthert azonnal, míg a műveltség alacsonyabb fokán állóknak Luther nem kellett, őket kielégítették a vallási külsőségek és a misztérium varázsa. Nem véletlenség, hogy Luther a legmíveltebb nép gyermeke, amint nem véletlenség, hogy már az ókor m í v e 11 pogány népeinek nagy férfiai közül sokan istenkeresők voltak. De viszont ne higyjük, hogy a műveltég és egyszerűség kizárja egymást. Hogy ez a kettő szépen megfér egymás mellett, arra nézve számtalan példát találunk a mindennapi életben. De bizonyítják azt az apostolok — ezek az egyszerű emberek — is, akiknek ránk maradt iratai feltűnő nagy általános műveltsgéről tesznek tanúbizonyságot. Újabb időben azt is halljuk gyakran, hogy a műveltséggel együtt jár a hitetlenség, hogy a művelt ember nem ismer tekintélyt, tradíciót, pozitívumokat. Nem tagadható, erre is van példa. De általánosságban éppen az ellenkezője áll; a most említett tulajdonságok főkép az álműveltségnek vagy félműveltségnek folyományai. A művelt ember nem tekintélyrontó, meg tudja becsülni a múlt és jelen nagy embereit, de meglátja az emberi gyarlóságokat is. Tisztelettel meghajol a nagy elmék előtt, de tisztában van azzal is, hogy a legnagyobb emberi elme is csak véges. A művelt ember nem öntelt, nem felfuvalkodott, de öntudatos; nem meghunyászkodó, de szerény; nem elbizakodott, de önérzetes; nem hizelgő, de udvarias, nem fecsegő, hanem őszinte. A soproni körzeti tanítói konferencián, f. é május hó 20-án tartott előadás.
