Evangélikus Népiskola, 1933
1933 / 10. szám - Az evang. tanító önművelése
270 II. A műveltségszerzés módjai. A műveltség birtokába az emberek nem egyformán jutnak. A magasrangúak vagy nagy vagyonnal rendelkezők gyermekei, kik nem igen) ismerik az anyagi gondokat, bizonyos fokú műveltségre önkénytelenül, minden különösebb munka és megerőltetés nélkül tehetnek szert a művelt körökkel való állandó érintkezés folytán. A szükséges tudás és műveltség megszerzésére minden alkalom és minden eszköz rendelkezésükre áll. Ez kétségen kívül a műveltség- és tudásszerzés legszerencsésebb és legkönnyebb módja, mely azonban aránylag csak kevés halandónak jut osztályrészül. Többen vannak azok, kik — mint a középosztály vagy mint a munkások gyermekei — sokszor nélkülözések árán, kemény küzdelmekkel végzik iskoláikat; ki csak népiskolát, ki csak középiskolát vagy szakisolát, ki főiskolát vagy egyetemet. Szóval az út a műveltség felé nyitva áll előttük és ki-ki annyit szerez meg a szellemi javakból, mint amennyit az életpálya, amerre lépni akar, megkíván és amennyit anyagi viszonyai mellett megszerezni tud. Harmadszor vannak olyanok, kiknek az iskola — már jellegénél és szervezeténél fogva — nem nyújthatja a hivatásukhoz szükséges tudást és műveltséget a maga teljességében, hanem csak annak alapját rakja le, mely alapra aztán az illetőnek önerejével, önmíveléssel kell magát élethivatására tovább képezni. Az iskola elviszi arra a hegyre, ahonnan az Igéretföldjét látja, oda belépni azonban csak nagy munka árán, hosszadalmas és fáradtságos, de sok rejtett szépséget feltáró út után lehet csak. Ez a hosszú, fáradtságos, de sok gyönyört és nemes élvezetet nyújtó út az önművelés, az önképzés. Ezt az utat, kedves kartársak, meg kell tennünk nekünk tanítóknak is. Mi nem tartozunk az első, a kiváltságosak kategóriájába, kikre a tudás és műveltség, amire az életben szükségük van, úgyszólván magától, észrevétlenül ragad, mint a virágról virágra szálló méhre a tarka virágpor. De nem tartozunk a második kategóriába sem, kik tetszésük szerint a tudás bármely forrásából meríthetnek, mert szigorúan meg van szabva számunkra a tudásszerzés határa. Mi tisztán a tanítóképzőintézetekre vagyunk utalva. A tudomány csarnokaiba: a főiskolákba és az egyetemre itt Magyarországon nem mehetünk. Ezt megtehetjük legfeljebb akkor, ha módunkban áll külföldre, nevezetesen Németországba menni. III. A tanítóképzés hiányai. Reformtörekvések. Tanítói főiskola Sopronban. A magyar tanító a műveltség elemeit és a hivatásához szükséges tudást csaknem kizárólag a tanítóképzőintézetekben szerzi meg. Ezekre az intézetekre nehéz feladat háramlik: közvetítik az általános műveltséget és a szaktudást. Hogy mindkettőnek csak az alappilléreit rakhatják le, az világos. Hiszen nincs a világon iskola, ahol annyi tantárgyat kell tanítani, mint a tanítóképzőintézetben. És ezeknek a tantárgyaknak a száma évről-évre növekvőben van, hiszen az élet is mindig többet és többet kíván az
