Evangélikus Népiskola, 1930

1930 / 2. szám - Darida Károly: Ébredjetek!

3B Ébredjetek! Minden helyes és nemes törekvésnek megölője a nemtörődöm­ség, a közöny. Ezt volt kénytelen tapasztalni üdülőházünk intéző­bizottsága, amikor egyetlen vagyonkánk megmentése céljából szétkül- dötte a belső kölcsön jegyzésére buzdító felhívását, melynek csak imitt- amott támadt szerény visszhangja. Az intézőbizottság figyelembe vette a felhívás kibocsátásakor a tanítótestvérek anyagi helyzetét, amely a termények túlértékeléséből kifolyólag, nyomott. Számításba vette a szegénységet, melynél fogva a legjobb akarat mellett sem képesek sokan, a legcsekélyebb anyagi áldozatra sem. Számításba vette azokat is, akik felületes, könnyed gcndolkozásúak, akik a felhívás elolvasásával már elintézettnek te­kintik az ügyet. Figyelembe vette az aggodalmaskodókat és mindezek kihagyásával biztosan számított 500 vagy 600 kartársra, akik, ha nem tpbbet, de legalább 50 pengőt (havi 5 pengős törlesztéssel) felajánla­nak az üdülőház megmentésére, annál is inkább, mert az így össze­gyűjtött kis tőkét egyszerre fogják visszakapni. Hogy számításunk nem vált be, én annak tulajdonítom főképen, hogy kartársaím nem ismerik az üdülőház nagyon súlyos anyagi hely­zetét. Ha ismernék, komolyabban foglalkoztak volna a segítés nyúj­tásával. Itt tehát röviden és nyíltan kell beszélni. Ma az a helyzet, hogy az óriási kamatok felemésztik utolsó fillérünket is, annyira, hogy tőkét törleszteni nem tudunk. Hiába a 4500 államsegély 35 évre, hiába minden jövedelem. Adósságunkat nem tudjuk letörlesztení ilyen vi­szonyok között, csak hosszú esztendők múlva. Miután a tőke törlesz­tését követelik tőlünk és mi ennek nem tudunk eleget tenni, olyan kel­lemetlenség fenyeget bennünket, hogy esetleg odavész az eddig be­épített pénzünk és áldozatunk. És ezt mind elkerülhetjük, sőt még tartaléktőkét is gyűjthetünk, ha legalább 50 pengőt ad minden kartársunk, aki nélkülözni képes ha­vonként 5 pengőt. Nem is olyan régen, csak egynéhány évvel ez­előtt, mikor hatóságilag tápláltak bennünket, mikor fizetésünk felényi sem volt, mint ma, kénytelenek voltunk ennek az összegnek tízszere­sét nélkülözni. A jobbmóduak pedig tegyék meg kötelességüket fokozottabb mér­tékben. Az intézőbizottságnak erős az az elhatározása, hogy mindenkit személyesen fog felkeresni, vagy felkerestetni, mindaddig, míg a szük­séges tőke össze nem jön, de az eddig szerzett értékeket veszni nem hagyja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom