Evangélikus Népiskola, 1929

1929 / 6. szám - Páter Jenő: Beszélgetések a tanítóról

190

Az apa ezalatt, fiától is magára hagyatva, megunta az özvegységet és újabb házasságra gondolt. Nem volt még 50 éves és 1692. január 8-án Prisomann Egyed Lajos polgármester mint kérő hozta neki Erasmus Sibylla asszonytól, Leutner Ferenc özvegyétől az igenlő választ. Hamarosan megtartották a kézfogót és február 13-án már az esküvőt is. A második feleség két mostoha fiút is hozott a házhoz, Leutner Andrást és Ferencet, Wohlmuthtói való gyermeke halva született, pedig fiú lett volna. A nő ezután többször betegeskedett. Férje Rusztra, Balfra, sőt Gyimótfalvára (Tarcsa-fürdőre) is elvitte. Második nejével magyarokkal is rokonságba keveredett. Sógornőjének, Reginának, Luka Benedek veszprémi szolgabíró volt a férje és ezek többször eljöttek látogatóba Sopronba és a balfi fürdőre. Elhozták magukkal vejükét, Babócsai Pál veszprémi főkapitányt a nejével, máskor Chernél Jánost Pápáról, majd pedig egy veszprémi kanonokot is. Jugovics Mihály is a vármegyéből vendégségben volt náluk, (A ruszti fivére is a fiát két más ruszti fiúval 1696-ban Vadosfára adta magyar szót tanulni) Vendégszerető házuk volt és győzték is költséggel. A soproniak is szerették az új asszonyt. Még többször hívták Wohl- muthékat keresztszülőknek és a szokatlan Sibylla név forgalomba került az újszülöttek között. 1700-ban például Payr Mátyás vaskereskedő leányát tartotta keresztelőre a musicae director és Sibylla asz- szony. Wohlmuth a mostoha fiairól is nagy szeretettel gondoskodott, Neki a Leutner-fiú is ,,mein Franzi“ volt. És úgylátszik, a külföldről hazajött nagy diák is szívlelhette az anyahelyettest és a mostoha testvéreket. (Vége következik.)

Beszélgetések a tanítóról.

VI.

Szeretném, ha valaki ezt a szót hallja: „tanító“, ne gondolna többé a nádbotos, okulárés, szigorú bácsira, aki emlékezetében ott áll a poros iskolapad előtt és tömi a gyermekekbe az ábcét, az egyszeregyet, s mindazt, amire a gyermekkorban minden tanulónak szüksége van. Ennek a képnek örökre el kell tűnni, hogy helyet adjon annak a másiknak, mely, ha az életnek útján fel-feltűnik, ezt a nemes gondolatot juttassa mindenki eszébe: „Szüleim után neki köszönhetek mindent!“

Igenis, ki kell mondani, a tanítóról való vélekedés minden ember intelligenciájának fokát árulja el, ezzel kapja meg emberi mivoltának értékét avagy értéktelenségét.

Tanító Testvérem! Nem mondom azt, hogy dobd el magadtól a szerénységet, de azt igenis kiáltom, hangosan, hogy mindenki hallja: dobd el magadtól messzire a beteges szerénységet.

Az én és a te hibád is, hogy sokszor balúl ítéltek meg minket. Mi csak tanítottuk az ideált, a nemeset, a jót, cselekedtük is, de magunkra sohasem mutattunk, félre vonultunk, s csak a kivételes lelkek fogták fel lelki rezdüléseink üzeneteit.