Evangélikus Népiskola, 1927
1927 / 3. szám - A maradiak
34 a túlzást — úgymond — de állításának minden betűjét meggyö- z ődéssei mérlegeli és kijelenti, hogy a tanítóképzésnek az egyetemre való terelése nemzeti szerencsétlenség számba menő cselekedet volna. Azért kérve kéri a Néptanítók Lapját, háritsa el a magyar tanítóságtól ezt a sorsdöntőén katasztrófáid gondolatot, hogy tovább is erőszakolja kiképezfetésének az egyetemre való átterelését. Ez a „p ath o ló g ikus“ törekvés — így folytatja — ott, ahol kísérleteztek vele — a külföldön is csődbe vitte a tanítóképzést. A magyar tanítóság ma szívesen hallgat a „Néptanítók Lapjára“ és ez a kedvező helyzet fokozott mértékben rója a szerkesztőségre azt feladatot, melynél fontosabb és nemzeti közművelődésünkre nézve sorsdöntőbb feladat elé 60 éves pályafutása alatt ez a folyóirat még nem volt állítva. Hiszi, hogy nem fog egy percig sem késlekedni, amikor arról van szó, hogy bokros érdemeinek hervadhatatlan koszorúját ezzel az új babérlevéllel is gazdagítsa. így Neményi! Valóságos keresztes hadjáratot hirdet ellenünk és nemzeti katasztrófát lát abban, ha a tanítóság szellemi nívója és ezzel együtt az iskola, — ezen a réven pedig a magyar népnek szintje emelkedik. Úgy látszik nem vesz tudomást a világ fejlődéséről és arról, hogy mi történik körülöttünk. Hogy nem kíséri figyelemmel a külföldi eseményeket, azt azzal a hánya-veti kijelentésével árulja el, hogy pathológikus és kudarccal járó kísérleteknek mondja a külföldi egyetemekhez kötött tanítóképzést. Hálára kötelezett bennünket igen tisztelt szerkesztő ur azzal, hogy az „Evangélikus Népiskolában“ legutóbb is olyan külföldi példát mutatott be, mely élénk cáfolata Neményi állításának. Azt hisszük, a német egyetemek, köztük a jénai is, oly tiszteletet parancsoló magaslaton állanak, amely előtt fejet kell hajtaniok még Neményiék társaságának is. Azt hiszem, ha olvasott volna valamit a jénai egyetemi tanítóképzésről, akkor a „pathológikus kísérlet“-féle kifejezés nem kívánkozott volna tolla hegyére. Nagyon jól mondta elnökünk lapunk január havi számában : „Itt törvényszerűségek hatnak. Azért azok, akik törekvésünk ellen hadba szállanuk, csak szélmalomharcot vívnak és kudarcot vallanak. Ez a kérdés a napirendről többé le nem kerül. Ha elejtenék is, vissza térne magától, talán ép oly hívatlanul mint jött, de követelőbb alakban “ Ezt valjuk mi is! Semmiféle gáncs, előítélet, rosszindulat, elfogultság választott utunkról le nem téríthet! Semmiféle rabo- lusztikával meg nem győzhetnek, kardcsörtetéssel meg nem ijeszthetnek azok, akik kultúrfölényt hirdetnek kenetteljesen, de kerékkötői az igazi haladásnak. Nem indulhatunk azok után, akik „Don Quijotte“ vértezetében szembe helyezkednek a korszellemmel, — akik „Rip van Winkle“ módjára száz évig alszanak és felébredve, sehogy sem tudnak beleilleszkedni az őket körülvevő
