Evangélikus Népiskola, 1926
1926 / 4. szám - Kiszely János: A kántortanítók sérelme
51 A kántortanítók sérelme. Az egyházi és tanügyi újságok, felekezeti különbség nélkül, sőt a napilapok is, állandóan tárgyalják ezt a kérdést. Lelkészeink is foglalkoznak vele itt-ott, a kántortanítók pedig, akik érzik is ennek az ügynek anyagi hátrányát és terhét személyükre: mind nyugtalanabb, sok esetben a kétségbeesés hangján szólalnak meg, mikor ezt a sérelmet feszegetik. — Aki ebben a kérdésben bárhol felszólalt, vagy írt, vagy ezután beszél és cikkezik majd: az ügynek nagy szolgálatot tett és tesz. — Foglalkozzunk is bajainkkal minél többen és minél több oldalról megvilágítva, hogy dűlőre juttassuk sérelmes ügyünket, mert más a mi javunkra úgysem kaparja ki a forró gesztenyét. Az a körülmény, hogy állandóan napirenden tartjuk legnagyobb sérelmét a kántortanitóknak, mutatja, hogy érik a kérdés s a közeljövőben el is kell ennek dőlnie a kántortanitók s így az egyházak javára. — Igen, az egyházak javára! Én ezúttal erről az oldaláról világítom meg főleg a kérdést, mert ezt még — legalább tudtommal — eddig nem tette senki. Pedig — úgy érzem — ez a legsúlyosabb érv, ez találja igazán fején a szöget. Hogyan is keletkeztek a kántori készpénz és földjavadalmak a múltban? Választottak kellemes hangú, orgonáim, zongorázni, hegedülni jól tudó kántort a gyülekezetek, s mikor a temetéseken a verses búcsúztatójával még jobban megszerettette magát: bizony, nem sajnálták tőle a stólát. A komolyabb, vagyonosabb egyháztagok, sok esetben vallásos, adakozó földesurak, készpénz- fizetést állapítottak meg számára vagy földet hasítottak ki állandó jutalmazására. Ez az adomány aztán megmaradt az egyházak kezelésében kántori javadalomnak. — Igenis, a kántornak s nem a tanítónak. Adták ezt a kántori jövedelmet azért is és méltán, mert a kántor képzettebb volt, — legalább is a zenében — mint a csak tanítói oklevéllel bíró tanító. Tisztán áll tehát mindenki előtt, hogy ez a javadalom csak a kántort illeti meg. Hogy tanítói oklevele is van és vállal tanítói munkát is: ez az ő szerencséje! Nem tud mindenki orgonálni, énekelni, énekkart vezetni, nem is igényelhetnek ezek kántori díjazást. De akik ezt a fárasztó, művészi, lelket nemesítő, vallásosságot mélyítő munkát privát idejük alatt végzik, amikor tanító kollégájuk a szövetkezetben vagy pri- vátát adva pénzt keres, bizony, megérdemlik a külön kántori díjazást. A kántori oklevél megszerzése külön fáradságába és pénzébe került a kántortanítónak. Sokra már a szülők gyermekkorban költöttek, hogy később jobban jevedelmező állásba juthassanak alaposabb tudásuk, készültségük folytán. Még a képzőkben is több munkát végzett a kántortanítónak készülő ifjú, mint az, aki csak tanítói oklevélért küzdött. A költséges és fárasztó továbbképzés, tanfolyamhallgatás, különféle drága kottabeszerzés mind-mind
