Evangélikus Népiskola, 1926
1926 / 3. szám - Krug Lajos: Kisérleti iskolák és iskolakisérletek
41 desen magukban; az utolsó délutáni óra (4-ig) a kézimunkának van szánva, ha csak ennek áthelyezését az össztanítás már délelőtt nem tette volna szükségessé. Az időbeosztást illetően az a főelv: a tanulót a munka és pihenés helyes becsülésére és kihasználására kell oktatni, hogy mind a kettőt okosan és gazdaságosan elhatárolni és értékelni tanulja. A szabad időnek minden állampolgár és honfitárs által történt helyes kitöltése, egyik legfontosabb szociális problémája a jelen kornak. Azért kell az iskolának a szabad órák tervszerű felhasználására tanítani, és ezeket a legelőnyösebben, legáldásosabban, legélvezetesebben a személyiség kultúrájának szolgálatába állítani. A „work-leisureplan“ tehát: exakt feladatok összekötése az erőknek szabad játékával, a napszakának beosztása tapasztalati munkára, játékra, elbeszélésekre és technikai gyakorlatokra. A tapasztalati munka magába foglalja az olvasást, írást, számolást, de úgy, hogy ezek a kultúrkészségek természetesen jussanak a gyermek birtokába és mint szükségletek éreztessenek, ha tapasztalati körét tágítani és mélyíteni kívánja. így tehát ezek a tárgyak elvesztik kimagasló különhelyzetüket, mellyel a közönséges iskolában bírnak. A környezetnek minden érzékkel való m eg ragadása: ez a gyermeknek mindennapi élete. Az iskolán kívül többet tanulnak, mint bent az iskolában. Az érzéki felvétel, vagy befogadás alkalmával a gyermekek cselekvési ösztöne felcsigázódik, igazán tesznek, kutatnak és mindennek kifejezést adnak. Azért figyeltet Meriam dr. Schoolja mindig a helyszínen, azért beszéltet a látottakról és azért ösztönöz továbbkuta- tásra. A tanítónak természetesen előbb alaposan meg kell ismernie a gyermekek kedvenc cselekvéseit, tapasztalati körét és érdeklődéseit. Példa: Az osztály kirándul a „szélben“. Mikor hazatér, beszélget róla és megállapítja, hogy a szél nevetésre késztet, segít, de akadályoz is. Az osztály eközben úgy helyezkedik el, mint egy jólnevelt család, amely valamely életteljes tárgy felett élénk nézetcserébe bocsátkozik. A tanító nem ad elő és nem kérdez ki. Valamennyi gyermek a maga tapasztalataiból merít — és beszél azokról az élményekről, melyeknek a kirándulás alkalmával, vagy már előbb részese volt. Mesélik, mint játszadozott a szél a hajakkal, belekapaszkodott szoknyájukba, felfújta a köpenyüket és ők versenyt futottak a széllel. Mindenkinek van valami mesélni valója. És mindenki fontosnak tartja a bajtárs jelentését, de vonzónak is és mindenkinek van valami kiegészíteni és javítani valója is. A megbeszélés után egyesek a falitáblákon rögzítik meg a szélnek tréfás dolgait, mások füzeteikbe rajzolnak, — szélmalmokat, vagy forgókat csinálnak. Fáradság nélkül alakul ki valami jó fogalmazvány, amely nap-nap után növekszik. Egy illusztrált és különösen jól sikerült elbeszélés külön könyvbe lesz beírva. Egy leányka, aki munka közben magában folyton dúdolgat, nótát
