Evangélikus Népiskola, 1926
1926 / 9. szám - Uhrin Károly kitüntetése
131 Mennyi komoly szándékot, becsületes törekvést jelent az osztrákok ezen intézménye és mekkora dacos elhatározást is a vezetés és kultúrfölény megszerzéséhez! Hol vannak a mi kísérleti iskoláink? Vagy egy rossz fejeléssel akarunk a nyűtt cipőből újat csinálni és azért adunk a régi hat osztályú iskolának nyolc évnek megfelelő tantervet — tehát akkora kalapot, hogy nagyobb koponyának is nagy volna! — és tágítjuk a négy évi tanítóképzés anyagát öt évre, ahelyett, hogy a magasabb képzést szomjuhozó tanítóságot végre valahára kielégítenék? De hagyjuk! Végezetül jellemző példáúl, mely élénk fényt vet arra, miként csinálnak más népek igazi kultúrpolitikát, még csak annyit jegyzőnk meg, hogy az Egyesült-Államok, a ridegen számító kalmárok hazája, 1920-ban nép- és középiskolák számlára 1.015,000.000 dollárt, a mi valutánk szerint 76 billió és 125 milliárd koronát vett fel a költségvetésbe. Ezen az alapon a mi kultuszminiszterünknek évi költségvetés címén öt billió koronát kellene megszavaztatnia a nemzetgyűléssel. No, de hát édes magyarom, ott még nem tartunk! Kuthy Béla. Uhrin Károly kitüntetése. Hogy kicsoda Uhrin Károly? A békéscsabai ág. hítv. evang. elemi iskolák igazgatója, a Bányai Egyházkerületi Tanítóegyesület elnöke, az Országos Evang. Tanító- egyesületnek alel'nöke, — és még hosszú sorozatát közölhetnők azoknak a tisztségeknek, melyekkel a közbizalom ezt a kiváló tanférfiút feldíszítette. Igazi belső érték nélkül nem emel vállára a közbizalom senkit sem! Itt nem lehet felkinálkozni, protekcióval elismerést kikönyörögni, közbecsülést szerezni! Ehhez tudásbeli és jellembeli kvalitások kellenek. Ezzel mindent mondottunk. Uhrin Károly nemcsak impozáns külső megjelenésével, megnyerő modorával, tudásával és szónoki készségével nyeri meg a lelkeket, hanem puritán gondolkodásával, karakterének szeplőtlensé- gével és nemesveretü szívével is. Kartársai szeretettel és őszinte tisztelettel csüngnek rajta, más rétegekhez tartozó tisztelői pedig a nagyrabecsülés minden jelével veszik körül. Működése mély nyomokat hagyott minden téren. Mély barázdákat szántott a tanügy és az egyesületi élet parlagon heverő ugarába s hogy ma már ennyire vagyunk, s hogy eljutottunk a tanítói hivatás megbecsülésének mai stádiumáig: az nagyrészt az ő érdeme is. Személyén keresztül tanulták meg sokan szeretni és tisztelni a népnevelőt s ha semmi mást nem tett volna, már ezzel is megörökítette nevét sorstársai körében. Nincs tehát mit csodálni azon, ha a tanítóságnak ezt a kimagasló alakját észrevették legmagasabb helyen is. ő volt az első evangélikus tanító, akit a Magyar Tudományos Akadémia bokros érdemei elismeréséül a Wo-