Evangélikus Népiskola, 1926

1926 / 7-8. szám - Reichel Lajos: Országos egyesületünk gyülése

121

A dunántúli egyházkerület nevében azután Kapi Béla püspök halmozta el Krug Lajost a nagyrabecsülésnek minden megható jelével. „Kerületünk — úgymond — mindig értékelte Krug Lajosnak mélyen szántó, áldást fakasztó munkáját és kimagasló egyéniségét, ő benne lobogott fel Sass István után még fokozottabb mértékben az a tudat, hogy az ország ev. tanítóságának egymás mellé kell állani, szellemi és erkölcsi tekintetben magasra kell emelkednie, messze tündökölnie. Az evangélikus tanítói öntudat és az ev. tanítói lelkűiét tündöklő fényét, mely ma az egyház, az iskola felett ragyog, Krug Lajostól vette s csak az ev, tanítóságnak és az ev. tanítói közéletnek kivánok jót, ha arra kérem, hogy vezető helyét el ne hagyja és soha többé és senkinek meg ne mondja, hogy már 41 éve szolgál!“

Hollós János lyceumi igazgató az Országos Evangélikus Tanár- egyesület nevében üdvözölte az ünnepeltet és a testvéregyesületet. „A tanárság és a tanítóság nem holt anyaggal, hanem lelkekkel dolgozik, azokat készíti elő a nagy magyar jövő megteremtése érdekében."

Benedek Vince ny. igazgató két millió koronát nyújtott át azután Krug Lajosnak, mint az ország evang. tanítóságának külön ajándékát alapituány céljára. Felolvastatott még Dobó Sándornak, a Ref. Tanítók Országos Egyesülete kiváló elnökének igazi testvéri szeretettől áthatott meleg hangú levele, mely az összes jelenvoltakban élénk tetszést keltett.

Krug Lajos lelke mélyéig megrendülve, a következő néhány nemesveretű szóval köszönte meg a kitüntetést:

„Kedves bajtársak! A legbecsesebb jutalomban részesítettetek, mert szíveteket hoztátok el nekem ajándékúl. Köszönöm kedves baj- társak! Ti érdemesnek találtok arra, hogy elismerésiekkel kitüntessetek, — pedig nem tettem mást, mint azt, amit cselekednem kellett; — amire pályám szeretete és a bajtársi érzület szünet nélkül sarkalt, amit újból megismételnem kellene, ha nem pályám végén, hanem elején állanék. — A tietek voltam, a tietek maradok, — a tietek most is minden gondolatom, energiám, szeretetem. De ne beszéljünk erről többet! A hallgatás sokszor többet mond, a legékesebb beszédnél. És vannak pillanatok, amikor az ajaknak el kell némulnia, hogy a szív beszélhessen. Elhallgatok, mert úgyis halljátok szívem beszédét. És most még csak egyet! Valahányszor tekintetem ez emléktárgyra esik, mindannyiszor átjárja majd az én szívemet is az az összekötő fluidum, mely tőletek indúl ki és arra fog emlékeztetni, hogy a baj társak százai szeretettel gondolnak öregedő harcos társukra, aki sas módjára egykor szárnyat bontott, hogy velük együtt repüljön a nap felé. És ez a boldog tudat aranyozza be majd életem alkonyát.“

E megható szép aktus után Hamar Gyula, soproni tanítóképzőintézeti igazgató Kapi Gyula nagyszerűen megírt élet- és jellemrajzát olvasta fel, mellyel a hallgatóság figyelmét mind végig lekötötte és őszinte elismerést aratott.

Kapi Béla püspök a nagy koncepciójú és szépségekben gazdag felolvasás után a család nevében újból forró köszönetét mondott az ev. tanítóságnak azért a megható szeretetért, mellyel édes atyja halhatatlan emlékének áldozott. „A tanítók — úgymond — most viszo-