Evangélikus Népiskola, 1925
1925 / 6. szám - dr. Steiger Imre: Rein: "Paedagogik in systematischer Darstellung" cimű művének bevezető gondolatai
92 „Idealmethode“. Még akik, mint Kehr, fontosnak tartják a módszert a tanításban, sem ismernek rendszert. Messmer a tudományos paedagogia ideális formáját a systema és az induktiv kutatás egységesitésében látja.1) Ha a rendszert nem tartjuk a fejlődés kerékkötőjének, akkor a jogosultsága teljesen nem ítélhető el, mert minden tudomány végre rendszerre törekszik, áttekintésre és az egésznek egy alapelvre való visszavezetésére. Ily alapon mi a különféle paedagogiai irányzatok egységesitésében látjuk a systema jelentőségét és jogosultságát, A rendszer ugyanis az egyoldalú túlhajtásokat korlátozza, az egyes részeknek az egészhez való megfelelő viszonyát, helyét megállapítja és nyugodt megfontolásra vezet. Emellett azonban a rendszer ne szorítsa az egyént bék- lóba és ne szállítsa le — hogy Schnellr szavaival éljünk — dogmatikus hatalomként a történeti éniség álláspontjára.“) A dogmatismus eme rémével szemben hangsúlyozzuk a rendszert mint személyi birtokot, — amely épp úgy, mint minden igaz személyiség él, tehát folytonos kölcsönhatásban áll. — Életünkben nem a változhatatlan- nak, a megmerevültnek, hanem az életteljesnek, a fejlődőnek van igaz értéke. — Mi fejlődünk és ezért rendszerünk is fejlődik. Fejlődésünk, valamint rendszerünk is, nem magáért, hanem azon egészért, azon igazságért van, amelyben élünk és amelyet mindinkább megközelíteni erkölcsi kötelességünk. Fejlődésünk azért, mivel az egésszel vagyunk kölcsönhatásban s rendszeresítünk nem a rendszer, hanem az igazság kedvéért, amelyet a fejlődés bizonyos fokozatán és az egészben kijelölt helyünk alapján így és nem másként alakítunk meg, így tehát jogosult csak az a rendszer, amelyet az egyén sajátos kialakulása következtében magáénak vall, benne él és önállóan rendelkezik s melyről Rein is igen találóan hivatkozik Diesterweg szavaira: „Ein System hat nur wert für den, in dem es ward.“3) (Egy rendszer csak annak értékes, akiben azzá lett.) Rein elméletének egy másik jellemző vonása Herbarthoz való szoros viszonyában nyilvánul. A modern szükségletekhez alkalmazott Herbarti paedagogiának a kodifikatiójának minősítették Rein neveléstudományát és maga is helyesli ezt a jellemzést.4) Helyesli pedig azért, mivel szerinte minden higgadt paedagogus kötelessége, hogy Herbart elméletének, mint Kant és Pestalozzi utódjának elvi alapjait mindaddig fenntartsa, amig helyébe jobbat nem talál. Ezt az alapot pedig ma is megfelelőnek és eléggé mozgékonynak tartja, hogy a jelen viszonyok követelményeihez alkalmazkodjék. A Herbarti paedagogián minden nevelőnek át kell mennie. „Mert“ — mondja Weszely — „még tévedéseiben is tanulságos . . . A Herbarti paedagogiával való foglalkozás minden tanítónak és tanárnak kitűnő paedagogiai iskolázás és az ösztönzésnek kimeríthetetlen tárháza.“5) Ugyancsak Weszely szerint Reínt buzgósága any- nyira viszi, hogy korunk minden nevezetesebb paedagogiai mozgal‘) U. 0. — 3) V. ő. Schneller: A nemzetnevelésről, Atheneum XI. 1902. 154. — 3) I. 39; — *) I. Vorwort zur zweiten Auflage. — 6) Weszely: ßev. a neveléstud. 331. old.
