Evangélikus Népiskola, 1925
1925 / 11. szám - Krug Lajos: Elnöki megnyitó
164 nünk, mely egyenes arányban áll hivatásunk jelentőségével is. Senki sem vádolhatja tehát a tanítóságot önteltséggel, önmagának túlbecsülésével, ha állásának tiszteletbentartásáért síkra száll és önzetlen munkássága és teljesítményei ellenértékeként tisztességes darab kenyeret kér. Nem tagadom, értünk el már e téren is némi eredményt, de még igen sok megaláztatásnak kell magunkat alávetnünk és igen sok akadályt kell még utunkból elhárítanunk, míg célt érünk és azt a magaslati pontot kiküzdjük, amelyen életstandardunkat látnunk kellene. Igaz, a mai áldatlan viszonyok sem kedveznek nekünk. A halálra mart és halálos sebekből vérző csonka ország, a felborult társadalmi rend, a lezüllött gazdasági állapotok, a megrendült ethikai alap mind nem alkalmas talaj, amelyben törekvéseink és a tanügy mélyebb gyökeret ereszthetne, s ha helyzetünk sivársága ezekből folyólag érthető is, azért abba rezignáltan belenyugodni nem lehet, de nem is szabad! Tépjük le magunkról az anyagi gondok Nessus ingét, mely testünket égeti és ne merüljünk el, de egy percig sem helyzetünk vál- tozhatatlanságának csüggesztő gondolatába. Ha országos megmozdulásaink, deputációzásaink, akcióink nem is járnak mindig a várt eredménnyel, ha kiküldött argonautáink nem is hozzák el mindig az aranygyapjut, ha még igen sokszor kell a caudiumi iga alá hajtanunk megalázott fejünket, s ha az oly bőséges adakozó kedvvel nyújtott Ígéretek, otthon aranypénz helyett értéktelen kavicsokká válnak is: duzzogva, elkedvetlenedve félreállnunk nem szabad, hanem minden kudarcra újabb lendülettel és még elszántabb ellenakcióval kell válaszolnunk. Mert nem igazi oroszlán az, amelyik nagy bődülettel ráveti magát kiszemelt prédájára, de mivel ugrását elhibázta, megszé- gyenülten elsompolyog. Az sem igazi harcos, aki az első visszavert támadás után fegyverét csüggedten elhányja és önmagában összeroppanva visszavonul. Nem, a fegyvert harcrakész állapotban kéznél kell tartani és a kardot állandóan köszörülni kell. A kudarc tehát ne csüggesszen, inkább újabb erőkifejtésre serkentsen! Ha nem sikerült, kezdjük elölről, kezdjük újra, — változtassunk haditaktikánkon, küzdelmünk módszerén, de ne nyugodjunk addig, amíg a győzelem nem szegődik zászlónkhoz. Ezenközben pedig ne engedjük magunkat befolyásoltatni a kishítüek által, hanem verjünk lelket a közömbösökbe, — bátorítsuk a gyávákat, támogassuk a gyengéket, győzzük meg a tamáskodókat, toljuk félre utunkból a rémlátókat és hallgattassuk el minél előbb a pesszimistákat. Mert a pesszimizmus a léleknek penészvirága. — Ez öli meg cselekvőképességünket, ez fojtogatja hitünket, ez mérgezi meg bizalmunkat. Hol tartanánk ma, ha a pesszimisták sötét irányelvei szerint igazodnánk! Volna-e egyház és volnánk-e egyáltalában? Mert sohasem a feke- ténlátók, a csüggedők, hanem mindenkor a reménykedők, a hittel teljesek, a bizakodók, a jót feltételezők, az optimisták vitték előre haladó útjában az emberiséget. A pesszimizmus elernyedést, tétlenséget, letárgiát, halált, — az optimizmus ellenben lobogó lelkesedést, tettrekészséget, életet jelent. — Lemondással, siránkozással, pana-
