Evangélikus Népiskola, 1925

1925 / 3. szám - Koltai Imre: Reform ez?

44

biztosabban célhoz vezető utat. A jenki nem álmodozó és nem esküszik fel vakon a múltakra, ő az életet és annak folyását figyeli és ehhez alkalmazkodik. Megpihen futólag évezredes emlékek édes emlőin is, de az azokon való csüngést nem tartja életfeladatnak. Tisztán látó szemét a jelen felé fordítja és a jelenből következtet a jövőre. Generátióit is ilyen szellemben neveli. A józanság bélyege rajta van minden nemzeti intézményén. — istenem, miért is nem követjük példájukat! A gazdag és népes Amerika csak előbb engedhetné meg magának azt a fényűzést, hogy három fajta középiskolában neveltesse fiait, mint mi! Ott mindenütt az egyszerűség, a természetesség tendenciáit észleljük, nálunk ellenben mindezeknek fordítottját.

A mi középiskolai reformunknak legszembetűnőbb hibája és gyengéje, hogy évek óta készült s hogy tervezői, ügy látszik, nem tudtak arról, hogy közben a világháború és a trianoni béke elsepertek minden szépen felépített elméletet, társadalmi mérleget és elhelyezkedést.

Több fiúgyermekes családapa és egy kis községnek tanítója vagyok. Ha fiaim majd elvégzik az elemi iskolát, vájjon hová írassam be őket? Fogalmam sincs róla, hogy tiz éves fiam melyik pályát választhatja. Tehát melyik typusú középiskolában készül el a legjobban? Tudósaink ma is a gimnáziumot tartják a legtökéletesebb, a generális értékű iskolának. Ha tehát gimnáziumba adom, akkor fiam nyolc kerek esztendőt tölt el életéből azzal, hogy végül megtudja, hogy mint emésztett az agg Cicero a nagy forradalom idején és különféle udvari poéták mint eszeltek ki rímeket különféle perverzus római zsarnokok számára. S ha aztán fiam majd egész életében szolgabíró lesz, vagy egész életében cdvas fogakat plombái, vagy vasutakat fog ide-oda dirigálni, vagy ha egész életében ménlovakat fog adminisztrálni, vagy ha az adónemek labirintusába fog tévelyegni: vájjon mi haszna lesz heki akkor abból, hogy életének legfogékonyabb időszakában nyolc éven át Cicero pletykáival kellett foglalkoznia? Mindenesetre szép dolog, ha valaki pontosan ismeri Sallustius Venizelcsnak Crispus Bib- doához írt alagyáit, de felér-e ez a tudás azzal az erőpazarlással, amibe annak elsajátítása nyolc éven át került és melyik gyakorlati pályán tudja majd apró pénzre felváltani tudásának ezt az elavult bankjegyét?

De nem igen választhatok. Boldog leszek, ha fiamat olyan iskolába írathatom be (mindegy akár milyen typushoz tartozik), amelyben még elfér. Mert olyan a mi iskolarendszerünk, mint a vasút, vagy a villanyos, melyek mindegyike egy tizedére van berendezve a forgalomnak. Ez a világon sehol sincs így, de, mert erre is van megszokott frázis, elhisszük, hogy ennek így kell lennie. Azt mondja ez a frázis: „Nálunk mindenki a tudományos pályára törekszik. Mindenki jogász, orvos, mérnök vagy hivatalnok akar lenni.“ Pedig nem úgy van egészen. A tudományos pályákra, ebben a B-listás állapotban, igazán csak az szánja rá magát, akit arra jelentkező tehetsége, ösztöne, nemes ambíciója késztet. Rákényszeríti gyermekeinket azonban a tudományos pályaválasztásra sok esetben minősítési törvényünk is. Megcsonkult országunkban akad egy egész csomó kenyérkereset, ahol főiskolai Tű-