Evangélikus Népiskola, 1917

1917 / 3-4. szám - Tárca

49

a nevelési célt és eszközt a kijelentés, az égi piedestál adta, mint ez később is kiviláglik.

Miként a reformatio kezdetén gyakori eset volt, hogy a lelkészek — részint buzgóságból részint kényszerből — tanítók is voltak s gyakran tanítói működés előzte meg a papit s a tanítók a lelkészekkel többnyire egyenlő kiképzésben részesültek, úgy a későbbi kor is, mint láttuk s látni fogjuk azután is, fel tudja ennek példáit mutatni a nyíregyházi iskolák történetében. Miután a tantárgyak száma, minősége, terjedelme e korszakban meghatározva még nem volt, nagyon természetes, hogy mindez a tanító képzettségétől és hajlamától függött, melynek megragadó példáját adta Jasztrabinyi. A tanítóságát lealacsonyító (egyházfi, harangozói) teendők végzése, mely e korban egyéb helyeken nagyban divatozott, sohasem volt a nyíregyházi tanítók kötelessége, Az 1768. évvel lezáródott iskoláink történetének első korszaka.

(Folytatás köv.) S. E.

Ide haza.

Ide haza bizony szomorú az élet,

Búsan járunk, kelünk jobb napokat várva.

Mint szeretnénk látni, együtt lenni véled, Nélküled a szívünk olyan nagyon árva.

Mikor még elmentél, virágzott a rózsa,

Dalolt még a madár erdő-bokra között,

Rózsa szép virága lehullt már azóta,

Dalos madár tőlünk messze elköltözött.

Te is messze mentél: Nagyon, nagyon messze... Árván hagytad itt a szőke Tisza táját.

Távol estél tőlünk, távol napkeletre,

Óh mikor látod meg édes anyád házát ?