Evangélikus Népiskola, 1917

1917 / 3-4. szám - Csányi Lajos: Barabás Gáspár emlékezete

40

Barabás Gáspár emlékezete.*)

Mélyen tisztelt egyesületi közgyűlés! Egyesületi életünk fejlesztése és minél bensőbbé tétele céljából mindenkor készséggel tettünk eleget azon legelemibb kötelességünknek, hogy nagy- jainkat éltükben szeretve tiszteltük, holtuk után hálaérzettel emlékeztünk róluk. Hasonló érzelemtől áthatva tette szeretett elnökünk a múlt évi közgyűlésünkön azon iudítványát, hogy boldogult Barabás Gáspár kitűnő kartársunk emlékének folyó évi gyűlésünkön rövid emlékbeszéddel adózzunk, kegyeletünk és hálánk jeléül. Az emlékbeszéd megírását készséggel vállaltam, bár — mint mondani szokás — már az ilyen öregkorban a kézben meg-meg- rugaszkodik a toll, s a gondolatmenet is néha-néha csütörtököt mond.

Esetleges hibáim szives elnézését kérve, szenteljünk tehát néhány percet Barabás Gáspár kitűnő kartársunk emlékének.

Mélyen tisztelt Kartársak! Midőn az elhunyt kartársunk emlékét szivünkben megőrizve gyújtjuk meg sirhalmán a kegyelet őrök mécsét, tanító-egyesületünk akkor teszi le arra a tisztelet, az elismerés és hála legszebb és örökké virító koszorúját. 47 év a tanítói pályán sok idő. Barabás Gáspár az évek ily hosszú során szolgálta híven; lelkiismeretesen közoktatásunk szent ügyét. 47 évig kezelte nagy tudással, szives szeretettel, magasan lángoló lelkesedéssel a haza és egyház legdrágább kincsét, az iskolát és nemes buzgalommal ápolta a reá bízott kicsi honfiak és honleányok lelki világát. Egész nemzedék felsarjadása igazolja áldásos iskolai működését. De ő nemcsak az iskolában volt egész ember, hanem az iskolán kívül is fáradtságot nem ismerve küzdött a nép jólétéért. Azt meg talán felesleges is felemlítenem, hogy mint drága családapa is mintaképül szolgálhat. Pályatársainak igaz barátja volt, kiket szeretetének minden jelével elhalmozott, érdekeink védelmére szóban és írásban bátran síkra szállt.

Azt hiszem, sokan emlékezünk még most is egy régebben megjelent cikkére, mely az egyházkerületben is oly nagy port vert fel, támadták is érte, de nem ijedt meg, végre is az izgalom elcsendesedett.

47 évig folytatott buzgó munkálkodása közben néha-néha keserű szavakra fakadt, ha úgy vélte, hogy a tanügy munkásait méltatlanság érte, ilyen vélelem szülte fent említett cikkét is.

*) Ezen emlékbeszédet szerző előadta a Veszprémben megtartott evang. egyházmegyei tanító-egyesületi közgyűlésen, 1916. évi augusztus hó 1-én.