Evangélikus Népiskola, 1917
1917 / 9-10. szám - Paksi B.: "Memento mori" mint nevelési eszköz
122 a legpraktikusabb valami, a tanító foglalkozzék elméleti paeda- gógiával is, úgy mint minden egyéb tudomány ez is évszázadoknak leszürődött tapasztalata s gondolkodása s ha a régi mestert nem tűrjük az iskolában, hanem csak a tanítóképzőt végzettet, tartsa minden tanító kötelességének a további kiképzését is. így aztán a tanulók kisebb fáradsággal nagyobb eredményeket fognak elérni, mint a tisztán a maga praxisára támaszkodó tanító alatt nagy fáradtságok árán. Amivel korántsem akarnék szószólója lenni Basedow módszerének, hogy a betűket mézes kalácsból süssük s a philantropinismus egyéb szélsőségének; a tanuló minden esetre tanuljon dolgozni; mert a háború után a hazának minden egyes fia munkájára nagy szüksége lesz, kvaterkázás, ferbli cum ceteris paribus, nem tartja fenn az államot. Az sem elég, ha a tanulóba a munkára való kedvet avval akarjuk önteni, hogy pénzt fog akarni keresni, önálló lenni, mert ez nagyon hosszú időre lejáró váltó, a takarékpénztár se hitelez ilyenre; nincs is szükség rá, sok módja van annak, hogy az iskolai munkát lassanként, minden egyes osztályban, minden tanórában megkedveltessük, nem kell mellőzni a nagy végső célt se, de az évek folytán felmerülő sok kisebb cél is ' érdekes s kedves legyen; evvel minél több szunnyadó erőt ébresztünk, életre keltünk, mobilizálunk a strugle for life, az életharc számára, amelyről bizony az iskolában is gyakran szó esik. Bennünket, nagykorúakat, a vallás is, az ethika is, a halálra való utalással is fegyelmeznek; minden nap meghalhatunk, egy részről tetteink számonkérése, másrészről földi pályánk rövidsége, ugyanis a földi javaknak csak bérlői vagyunk, magunkkal vagyont nem vihetünk a sírba, csak jó tetteink tartják fenn emlékünket a világban még akkor is, ha az emberek nem emelnek szobrot, tudtunkon kívül érlelnek elhintett áldásos magvaink hasznos gyümölcsöt. Aki e földi életet nem tekinti végállomásnak s a halálra is gondol, mégse lesz oly fék nélkül való önző, nem merül ki salakhajhászatban : mammonismusban, hatalom- s befolyásvadászatban, mit a német „Ehrgeiz“-nek nevez, ami ellentétben a magyar „becsületérzés“ szóval, rút dolog. Nagy fékezője minden rossz indulatnak, ha céltalanságát is belátom; számítok az élet s a sors forgandóságával, ami ellen mi emberek tehetetlenek vagyunk s kárba veszett önfertőzésnek mondjuk s valljuk ha az emberiség zónájából kivonulunk s a prédaleső állati sorsra vetemedünk. Inkább igyekszünk megnemesülni, a lelki élet ma
