Evangélikus Népiskola, 1913
1913 / 1. szám - A kisegítő iskoláról
6 gyermekeit, foglalkoztatja őket tanítgathatja és nevelheti még munkaközben is. Legyen bár az a foglalkoztatás egyoldalú is, mégis a gyermek gondolatai egy irányban le vannak kötve, foglalatoskodik, ami a gyermekre nézve fölötte üdvös, mert csak a henyélés, a foglalkozás hiánya, a tétlenség rejti magában azt a bizonyos veszedelmet. A városi élet nehézségei a kenyér megszerzése, ami faluhelyen feltétlenül sokkal kisebb gondot képez még a legszegényebbnél is, mert egyrészt igényei is kisebbek, roppantul lefoglalja a családfenntartó egész idejét és erejét. A városi férfiú teljes kópiája a „Glocke“ cimű versben előforduló családapának: „Der Mann muss hinaus ins feindliche Leben, muss wirken und streben und pflanzen und schaffen, erlisten, erraffen, muss wetten und wagen, das Glück zu erjagen.“ Ő távol a háztól végzi sokszor testet-lelket sorvasztó munkáját s későn meg fáradtan érkezik a munkából, vagy pedig az élet gyönyörűségei után való hajhászás, a jó baráti kör, miatt megvonja még azt a kevés időt is családfától, ami estleg még rendelkezésére áll. Akárhány munkásnak volna ideje és tehetsége ahhoz, hogy gyermekeivel foglalkozzék. De nem tud, mert a politika, a szak- szervezet s mi egyéb, a jövőbe vetendő hitétől megfosztja őt: a marxismus tanait nem érti, félremagyarázza; ahhoz nincs meg az intelligenciája, hogy a salakot a valódi érctől megkülömböz- tetni tudná s így elveszti az élet fonalát; ő csak másnak él, a jövőre vonatkozólag pedig pessimista. Pessimista pedig oly annyira, hogy még saját gyermekeinek neveltetéséről — akikben a jövő képviselőit látja — sem tud helyesen gondoskodni. Pedig itt rejlik a szakszervezetekben folyó munkának tehetetlensége, mert ők mindig csak a mának készülnek és sohasem a holnapnak. Ők elfelejtik, hogy a mi ma még a jövőben van, bizonyos idő múlva a mát jelenti. Boldogabb időt előkészíteni nem lehet a lesújtott fővel, hanem csak okossággal párosult optimizmussal. Mosolygó optimizmus nélkül nincs nevelés, nincs tanítás, nincs igaz fejlődés. Mit csinálnánk mi tanítók, ha a jobb jövőbe vetett hit meginogna mi bennünk és milyen sivár volna működési terünk, ha nemes idealizmus nem mozgatná egész lényünket. Csak az optimisztikus nevelő képes az idealizmus szárnyain annyira felemelkedni, hogy az Ígéret földjét lélekben megláthassa. Csak neki sikerülhet oly nemzedéket nevelni, amely bizalomteijesen