Evangélikus Népiskola, 1909
1909 / 3. szám - Sass János: "A Gyámolda"
80 ío egyes híveink összessége, vagyis ugyanazon fentartóság létesítette, amely a »Gyámolddt’. Ez csak azért nem tűnik azonnal szembe, mivel az állami jövedelméhez más felekezeiek tagjai is hozzájárulnak és mivel azt más kezeli, ezért első pillanatra úgy tetszik, mintha két teljesen elkülönített fentartóság volna. Azonban tegyük fel, ha az ország összes lakosai evangélikusok, tehát a mi egyházunk hívei volnánanak és ennek következtében az intéző egyének is jobbára ugyanazok lennének az államban, mint az egyházban : ha ez esetben a létező egyházi nyugdíjintézmény helyett az állam alapítani teljes fizetést biztosító nyugdíjintézményt, lehetséges volna-e akkor, hogy valaki az államiból is húzhatná nyugdiját és az egyháziból is ugyanazon egy munka és fizetés alapján ? Azt hiszem nem, hanem — ugyanazok lévén az intézők, bizonyára tekintettel lennének az új intézet felállításánál a régire és megállapítanák az arányos átmenetet az egyikből a másikba. Mert amint egy és ugyanazon munka után nem jár kettős fizetés, úgy kettős nyugdíj sem járhat. Ezért nem kaphatja vataki az államtól, vagy az egyetemes nyugdíjintézetből teljes fizetését nyugdiját is ezenfelül még külön nyugdijat ugyanazon munkáért és fizetés alapján az egyháztól a »Gyámoldából.« Akik tehát teljes fizetésűket kapják nyugdijúl akár országos, akár az egyetemes nyugdíjintézetből, azok a »Gyámotdá’-ból semmiféle nyugdíjra nem számíthatnak. Mivel pedig az intéző állami hatóság nincs és nem lehet tekintettel átmeneti intézkedésekkel a mi „Gyámoldánk“ ra, ezért a helyes igazságos és méltányos átmenetet a »Gyámoldá'-ba teljesítendő befizetésekkel kell létre hozni. Lássuk egyenként: A lelkészek nyugdíjuk biztosítására egyéb terhet nem viseltek eddig mint azon csekély befizetést a gyámoldába. amellyel özvegyük részére legföljebb 8—400 K. a segélyt biztosítottak, és most az egyetemes nyugdijszabályzat egyszerre 2400 K., illetve teljes fizetésüket biztosítja részükre nyugdijúl. Kérdés már most; viselnek-e ők ezen ily szép és egyszerre minden igényeket kielégítő nyugdíjjal szemben csak megközelítőleg is oly nagy terhet, még ha a gyámoldába történt befizetésüket is ideszámítjuk, mint a tanítók, akik először is fizetésük 5%-át voltak kénytelennek befizetni, és mennyire rúgott ez, azoknál, akik régebben mint al- vagy segédtanítók 1—2 száz forinttal voltak alkalmazva és a nyugdijintézetbe felvéve ? Ha a lelkészek a gyámoldába történt eddigi, valamint az egyet, nyugdijintézetbe teljesitett befizetéseikkel nem viseltek volna aránylag akkora terhet nagyobb nyugdíjigényük érdekében, mint a tanítók, vagy ha volna köztük olyan, aki a „Gyámoldá“-nak nem is volt tagja és úgy nyugdija érdekében eddig semmi terhet nem viselt, úgy ezek most a „Gyámolda“ javára arányosan megrovandó!« és ez áll azon tanárokról is, kik eddig nem voltak tagok. Azt hiszem tehát, hogy a lelkészeken nem történik semmi sérelem, ha ők a gyámoldából semmi nyugdijat többé nem kapnak, de oda történt