Evangélikus Népiskola, 1909
1909 / 3. szám - Sass János: "A Gyámolda"
81 befizetéseiket sem kapják vissza, úgy tekintetvén a dolog, hogy a tGyámol- dd'-ba történt befizetésükkel biztosították maguknak a teljes nyugdíjat, melyei ezután az egyet nyugdíjintézetből élvezni fagyiak. — Annál inkább sem szólhatnak sérelemről, és annál inkább első sorban a lelkészeknek erkölcsi kötelessége a gyamot da ügyének rendezését szükség es étén még anyagi áldozatokkal is eszközölni, mivel az egyházkerület, vagy az egyház ügyét, mondhatni, ők intézik, tehát méltó, hogy a felelősséget is ők viseljék és a történt hibákat első sorban ők igyekezzenek jóvá tenni! Tanáraink ezelőtt 40-50 évvel öt-hatszáz forint évi fizetés mel. lett tanítottak heti 26—28 órán át. Időváltóztával midőn az állam is állított középiskolákat, melyekben a tanárok alapfizetését 1400 írtban állapította meg, hozzájáruló korpótlékkal, a melyért kötelesek heti 16 —18 órát tanítani, egyházunk is, hogy iskoláinkat az államiakkal egy színvonalra emelje, és a jobb tanerők ne menjenek át oda, sietett tanáraink fizetését egyenlővé tenni az államiakéval. Ma ugyanazt a munkát (tehát a réginél keveseobet) végzik ugyanazon tanterv szerint és ugyan azon nyugdijat t. i. teljes fizetésüket kapják mint az államiak. így tehát igazság szerint ők sem kívánhatnak még külön nyug- vagy segélydijat a gyámoldaból és ide történt befizetéseikből ők is csak az esetben számíthatnának bizonyos résznek visszafizetésére, ha teljes fizetésüknek nyugdíjigényükbe való beszámítása érdekében aránylag nagyobb terhet viseltek volna, mint a tanítók. Tanítóink az eredeti állásokon azelőtt nagyobb fizetéssel bírtak, mint a 300 írttal díjazott községiek vagy államiak. Újabban azonban a változott viszonyoknál fogva ez is csekélynek bizonyult és az 1907-ben hozott fizetésrendezési törvényben felemeltetett ugyan fizetésük, de egyúttal heti óraszámuk is megszaporíttatott, nem úgy miként a tanároknál történt. Ezenkívül ugyanazon törvény még azon sérelmet is elkövette rajtuk, hogy fizetésük 400 K-val kevesebbre állapíttatott meg, mint az államiaéé, hasonlóképen nyugdíjigényük is. Azonban amint annak idején a méltányosság és egyházunk érdeke azt parancsolta, hogy tanáraink fizetése és nyugdíjigénye az államiakéval egyenlővé tétessék, úgy most is ugyanazon méltányosság és híveink érdeke parancsolja, hogy tanítóink fizetése és nyugdija is az államiakéval egyenlővé tétessék. Mert ami jogos az egyiknek, az a másikra nézve is méltányos. Ennek mikénti keresztülvitele sem oly lehetetlen, mint tán első tekintetre látszik, kivált a nem akaróknak — Még pedig: számos gyülekezet a maga erejéből is képes tanítója fizetését az államiakéval egyenlő magassáyra felemelni, kivált ha egyházi adóterheik az államsegélyből csökkentetnek. A szegényebbeknek pedig segítségére kell lennie az összeségnek, tán első sorban a közalapból. Különösen sürgős azon tanítók díjazásának ily módon való rendezése és javítása, akik leányegyházakban egyúttal a lelkészt teendőket is végzik. — De ha így nem, legegyszerűbben