Evangélikus Népiskola, 1908

1908 / 5. szám - Bándy Miklós: Pál apostol és Luther Márton

147

megtalálását köszönhette. — Ott állott Saul, lelkében a tomboló viharral, melyet Krisztus és a törvény vívott egymással, Folytonosan fülében csengett István vértanúnak imája : „Uram ne ródd fel nekik ezt

a bűnt!“ Megborzadt önmagátók, úgy érezte viharzó kebelében, mintha meggyülölte volna a tórát s az összes hagyományokat s hitt volna a Krisztusban. Nem tudta mihez fogjon. A törvényhez még mindig ragaszkodott, de Istvánnak nyugodt magaviseleté és imája, mindjobban megerősíteni látszott benne a Kristusbani hitet. De nem, az nem lehet, hogy Krisztus Isten fia lett volna. E gondolattól megborzadt, bár tőle szabadulni nem tudott. Nyugalmat keresett. Eddig saját teste sanyargatásában vélte ezt az áldott nyugadalmat fellelni; most ismét a törvény hatalma alatt állva, egy szörnyű tettre határozza el magát, hogy azt az üdvöt, amit sokan oly könnyelműen dobnak el maguktól, megszerezze. Hányatott lelke vért kívánt. Szomjahozta Krisztus követőinek vérét, azt gondolván, hogy vérrel elégítheti ki a könyörtelen s oly sokat kivánó törvényt. Kiadta magának a jelszót: fel Jeruzsálembe a keresztények ellen! Elment] Amire vágyódott, azt elérte vérben fürödhetett, itathatta tóráját. Lelke azonban ekkor sem nyugodott meg, most még jobban nyilallott szivébe István vértanú imája, még jobban marcangolta lelkét Krisztusunk messiási godolata.

S mit látunk Luthernél ? ősi fénysugarat látott, nem egyet, hanem egy egész nyalábot, mely egy rövid időre elhomályosította szeme világát. A szentirást olvasgatta s eközben akadt rá szenvedésekben méltó elődjének Pálnak eme szavaira : „egyedül a hit az, amely üdvözít!“ Megkönnyebbülten sóhajtott fel Márton barát, de nem tudta még felfogni annak igazi üdvtörténeti jelentőségét. De a bibliának szorgalmas olvasása és Staupitz lelki barátjának jóakaratú figyelmeztetései, kezdték oszlatni kételyeit. — Azonban az ébredésnek eme momentumában történt az, hogy szerzetének ügyében Rómába küldötték. Óh ! mily örömmel fogadta ezt a megbízatást Luther ! Látni Rómát, leborúlni a szent város előtt s csókolni a lélek üdvözülését biztosító pápa kezét, ez oly nagy hatással volt rá, hogy elfelejtett mindent, szenvedést, lelki gyötrelmeket, szentirást s jóakaratú figyelmeztetést s teljes lényével Rómán csüngött, honnét örök boldogságát várta és lelke üdvözülését reményiette. — Hogy sietett ő Rómába, akár csak Pál a keresztyének üldözésére, s mikor a szent várost meglátta, boldogan omlott a földre e szavakkal; „Üdvözlégy 1 szent Róma!* Megújult testi erővel ment be a szent városba, de régi lelki állapottal jött onnét ki, mert mily nagy volt csalódása.

Amint Pál Jeruzsálemben mások üldözésében kereste nyugalmát, Luther Rómában ismét csak saját testének kínzásában. — A pápa és papok részéről az egyházzal való nem törödömség tapasztalása ismét eszébe juttatták Pál apostol szavait: „egyedül a hit által igazul meg az ember 1“ Még egy utolsó kísérletet tesz s meghozza a legnagyobb áldozatot lelki szabadsága érdekében s üdvössége elnyerése rémé-