Evangélikus Népiskola, 1908
1908 / 3. szám - Memento: Utazás magunk körül
96 zottság javaslatára elutasított bennünket Országos egyesületünk alapszabályaival s nem erősítette meg azokat. Az 1907. évi egyetemes gyűlés ugyanazon bizottságnak a javaslatára, ugyanazt az alapszabályt minden észrevétel nélkül megerősítette. Nem nagy dolog ez, talán sokaknak fel sem tűnik, de minket tanítókat gondolkodóba ejt, s önkéntelenül jön ajakunkra a kérdésit miért ?! Megütközve látjuk, hogy a mi igazunk csak akkor igazság, ha van ki ügyünket felkarolja? Mi szükség volt első esetben a rideg elutasításra ? Hibás volt valaki? Talán a tanítókar ? Nem az jó uraim, az volt a baj, hogy ami képviselőink csak szent áhítattal messziről nézhettek az egyetemes gyűlés felé, mint akár az igaz hitü muzulmán Mekka felé. Nem érdemelte volna meg a tanítói kar. hogy az illetékes bizottság alaposabban birálja el kérelmét, mielőtt az elintézésre vonatkozó javaslatát előterjesztette ? Hiszen amit kértünk, azzal évtizedek mulasztását akartuk pótolni. És nem hivalkodásból kértük, de mert szégyenkezve álltunk minden egyéb vallásu társaink között, mert egyedül mi lutheránus tanítók vagyunk mind ez ideig olyan szegények, hogy nem tudtunk Országos egyesületet alkotni. Római kath., református, zsidó mind saját egyháza közreműködésével alkotta meg már régen országos egyesületét, s minket az úrnak 1906. évében elutasított egyetemes egyházunk, mert nem volt senki, aki ügyünk védelmére kelt volna, aki megmondotta volna egyetemes gyűlésünk fötisztelendő és méltó, ságos urainak, hogy kár megakasztani a tanítói kart nemes törekvésében, hiszen ha a többi egyházak nemcsak megadták, de istápolják is tanítóiknak országos egyesületben való munkálkodását, úgy bizo- nyára a mi egyházunkra sem jár az semmi veszéllyel. Nincs miért takargatni ezen dolgainkat, hiszen nyílt titok, hogy igen el vagyunk maradva. Vessünk csak egy futó pillantást a testvér protestáns egyház intézményeire, s az ott megnyilatkozó szellemre s látni fogjuk az óriás különbséget a református tanítók és a mi jogviszonyaink között. Lépten-nyomon az 1907. évi XXVII. t.- cikk rendelkezéseit állítják elibénk, mint amely minket boldoggá és gazdaggá fog tenni. Hát engedjék meg, hogy én is erre a törvényre hivatkozom, s legyen szabad ismételten felemlíteni, azt a nagy horderejű jelenséget, amely ezen törvényen végig húzódik, vagy hogy divatosan fejezzem ki magamat, amelyben? ezen törvénynek alapgondolata kicsusosodik s ez az, hogy : a magyar állam közoktatásügyének vezetője minden lehetőt elkövet arra nézve, hogy biztosítsa magának a legjobb tanerőket és a lehetőségig fokozza azok munkakedvét is. Nem szálló ige, de örök igazság, hogy : akié az iskola, azé a jövő 1 Azt is tudja minden müveit ember, hogy egy hivatása magaslatán álló tanító mindenkor nyugodt lélekkel mondhatja el magáról, hogy : az iskola, én vagyok. Hiába kötik meg, hiába bástyázzák körül a tanítót tanterv, utasítás, órarend, tanmenet és minden egyéb külső
