Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 3. szám - Krug Lajos: A szociálizmus és az egyház védekezése annak túltengése ellen
77 használjunk fel minden más kínálkozó alkalmat is, hogy a gyermeket hitében megerősítsük, a fennálló törvényes és társadalmi rend iránt feltétlen bizalmát megszilárdítsuk. Tanítsuk és képesítsük a folytonos összehasonlításra és logikus okfejtésre, hogy addig, mig valaminek teljes célszerűségéről, jóságáról igazságáról saját észleletei, tapasztalati utján minden kétséget kizáró módon meg nem győződött: ne üljön fel senkinek, ne higyjen semmit, ne kövessen senkit! Szóval: tanuljon a gyermek minden eléje akadó újat okosan megbírálni, óvatosan megvizsgálni s annak abszolút helyessége, vagy helytelensége értelmében, tétovázás nélkül dönteni. így nevelünk as élet szamara! Az ilyen — hogy úgy mondjam — az iskola által védojtásban részesült ifjút, vagy embert semmiféle tévtari nem rohanhatja meg készü etlenül s nem is veheti le egy könnyen lábáról. Kritikára képesített elméje tehát a szociálizmus tanaitól sem szédülhet el s a fennálló rendnek ném lesz ellensége, legfeljebb javítója, de feltétlenül hü és óda-adó védője. Ez. a kérdés egyébiránt kell, hogy minden jellegű iskolára nézve egyaránt főfontossággal bírjon, — tekintet nélkül állami, községi, vagy felekezeti voltára, ne tekintse egyik sem irtferioris condi'ionisnak. Az iskola azonban a falain belül teljesített maghintésével még nem fejezte be egészen feladatát. Nem elég a magot csak elvetni ; szerető gonddal kell annak csirádzását, fejlődését és kisérni; óvni a konkolytól, vihartól — vésztől, melengetni, takargatni, hogy a leselkedő kisértések korai fagya ne érje; a kétségek forró lehelete el ne perzselje! Rajta legyen az iskolából kilépett növendéken tanítója szeme élete folyása bármely fázisán. Legyen, ha lehet, irányítója még kint az életben is, tanácsadója a kényéért vívott könyörtelen küzdelem vad tusakodásaiban, kisérje a műhelybe; legyen vele az utcán, szórakozásai helyén is. Figyelje meg! Ha elégedetlen sorsa folyásával, kutassa nem gyámoltja önhibáiból folyik e s akkor győzze meg arról s igyekezzék a békétlenkedőt önmagának visszaadni ; helyes irányba terelni. Neveltje homlokáról a ború sötét felhőit oszlassa el szerető szívvel, mélységes türelemmel. Soh ’ se idegeskedjék; arcáról sugározzák a szeretet fenséges melege, ajkán legyen a bölcs mosolya, csepegtessen újabb hitet a csüggedőbe, bizalmat a kételkedő, viaskodó lélekbe; osszon meg minden fájdalmat, minden örömöt volt növendékével. Ugyebár ilyen utópiája a tanítói tökélynek velünk születeti emberi gyarlóságainknál fogva nincsen? Fájdalommal és őszinte bánattal vallom, hogy én sem voltam és gyengeségeimből kifolyólyag soha sem és lehetek ily ideálja a jövő tanítójának. Pedig a feladat szentsége és szinte felhőkbe vesző nagysága kell, hogy ilyen eszményi emberekké alakítsa át hazánk leendő tanítósarjadékait! Az egyház másik tényezője, amint természetes, járjon már itt is egész lélekkel és karöltve veteményes kertjének ápolóival és egészítse ]<i, vagy folytassa ott, a hol az iskola nevelő hatása már megszűnik.
