Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 1. szám - –ár: A tanító mint kisegítő prédikátor
i leveleket Írtak, így keletkeztek aztán azon apostoli levelek, melyek az újszövetség tanítói könyvét képezik. Már most kihez lettek küldve az apostoli levelek s ki olvasta fel a gyülekezetben azokat ? Bizonyára oly hitbúzgó és Írástudó egyén, kit ezzel az apostol távozása alkalmával a gyülekezet előtt megbízott, mint akiben ennek véghezvitelére a legtöbb bizodalma volt. Ezt a régi, kényszerűség szülte szokást lehet és kell a mai viszonyokra is alkalmazni. A gyülekezet lelki gondozója az apostolokhoz hasonlólag, kétségkívül a lelkész. Ha pedig a lelkész igehirdetés céljából — vagy pedig egyéb halaszthatlan elfoglaltsága miatt — a gyülekezetből távol van, hogy a gyülekezet lelki táplálék nélkül ne maradjon, annak kiszolgáltatásával kénytelen valakit megbízni. És váljon kit bízna meg faluhelyen, mint az egyházhatóság által is e célra kijelölt egyént, a tanítót, mint a hitközségnek a lelkész után következő második tisztviselőjét. Azonban valamint az apostolok az ige helyes irányban való magyarázata céljából gondoskodtak a felolvasandó alkal lomszerü tanításokról, úgy a távozandó lelkésznek is gondoskodnia kel- a felolvasó részére alkalmas és időszerű igemagyarázatokról. És ebből óhajtom kimagyarázni, van-e joga a tanítónak prédikálni? Mert én predikálás alatt nem egy Írott vagy nyomtatott prédikáció felolvasását értem, hanem egy saját készítésű, szabadon előadott egyházi szónoklatot. Ha elfogadjuk a fenti következtetést, hogy t. i. a tanítót a lelkész köteles ellátni távollétére a szószéken felolvasandó tanításokkal, akkor magától értetődik, hogy a tanító a lelkész helyettesítése alkalmával nem prédikál hanem csak felolvas. Ha pedig valamely tanító azt mondaná; én igenis bevágom a lelkésztől felolvasásra kapott beszédet, vagy egyéb nyomatott preikációt s úgy ledarálom, mitha ott sem lett volna, — tehát mégis csak prédikálok. — Erre meg bárki is azt mondhatná : hej barátom, más tollával nem lehet ékeskedni, más munkáját sajátjaként előadni, az plágium, az lopás, mely megengedve nincs, még a legjobb szándék mellett a gyülekezet lelki táplálására sem ; ezzel megtévesztené a híveket, kik azt hinnék legalább is, hogy saját fejéből beszél. Ha pedig a tanító csak úgy olvassa fel a beszédet, akkor a gyülekezet nincs megtévesztve s a hallgatóság oly formán vélekedhetik; akárhol is vette a tanító úr a mai beszédet, de — esetleg — nagyon szép volt. Ezekből azt a következtetést vonom le, hogy a tanítónak semmi körülmények között nincs joga prédikálni, hanem csak felolvasni. Ezek után pedig azt óhajtonm kimutatni, váljon kötelessége-e prédikálni ? Mindamellett, hogy a gyülekezet lelki üdvének kellő munkálásáért isten és ember előtt a lelkész felelős, melynek minden lelkész teljes tudatában is van ; mégis találkozhatik, egyik-másik oly lelkész, ki esetleg azt mondaná: én a tanító úrban teljesen megbízom, kellő képzettsége. tehetsége, gyakorlottsága és vallásos érzületére való tekin
