Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 2. szám - x–y: A halálos ítélet
37 végett adatik vissza; mert az egyedüli és főszempont jog szerint itt csak az, hogy sem az állam, sem esetleg az egyház érdeke általa csorbát ne szenvedjen. És ezt az egyetemes ügyész urnák nálamnál sokkal jobban kell tudni, s azt hiszem jobban is tudja. Mi vihette tehát őt arra, hogy kedvezőtlen véleményezés által az egyházegyetemet Ítéletében megtévessze ? Ez előttünk rejtvény. Az egyetemes tanítóságnak sem benyújtott alapszabálya, sem mellékelt kérvénye ellen tartalmi kifogás nem emeltetett és nem is volt emelhető, amennyiben abban úgy az egybáz, mint az államra nézve csupán elismerésre méltó célok foglaltattak. Jog és igazság szerint való volt-e tehát azt halálos ítélettel sújtani? Szerintünk soha! Tehát itt is másra, mint tévedésre nem utalhatunk. Lássuk a következő szempontot, t. i. hogy az egyházegyetem az orsz. evang. tanítóegyesületet „nem tartja kívánatosnak.11 Hát biz ezt alapszabályaink visszautasítása által sajnosán kellett tapasztalnunk. Hanem, hogy miért nem tartja kívánatosnak, annak okadatolásával adós maradt. Itt nem marad tehát más hátra, mint a találgatás terére lépni. És váljon ki tudná azt kitalálni ! Talán az egyházegyetem az egyesülettől az egyház érdekeit félti ? Hiszen az az egyetemes egyház az evang. tanítók egyháza is, és csak nem hiszi, hogy épen az evang. tanítók hasonlítanának ama csúnya madárhoz, mely saját fészkét is bepiszkítja? Hiszen az egyetemes egyháznak joga van gyűléseinkre megbízottat küldeni, a ki alapszabály ellenes dolgok bevonása esetén a gyűlést feloszlathatja; sőt az egyházegyetem azt ismételt alapszabályellenes dolgok miatt teljesen be is szüntetheti. Hát csak az evang. tanítók volnának megbizhatlanok, a református, a katholikus és izraelita tanítók nem, kiknek egyházuk patronátusa alatt már rég vannak hasonló országos egyesületeik, egyházuk, a tanügy és saját boldogulásuk javára? Hát biz ez ránk ev. tanítókra nagy szegénységi bizonyítvány. De vigasztaljuk magunkat azzal, ha az egyetemes egyház tévedett és tévedni pedig emberi dolog. Az egyházegyetem tanítói pedig ezen felfogással ellenkezőleg az orsz. egyesületet nagyon is kívánatosnak tartják s nem elégedhetnek meg azzal a kibúvóval, hogy „a célnak teljesen megfelelő lévén az is, ha a magy. ág. hilv. evang. tanítók, amennyiben nagyobb fontosságú kérdések s közös érdekeik kívánnák, azokat esetről-esetre, akár évenként egybehívható országos tanítói gyűléseikben megbeszéljék“. Ez az elintézés épen nem teljesen, még csak megközelítőleg sem megfelelő. Ez csak látszat. Mert annyi igaz, hogyha esetről-esetre, sőt akár évenként is ösz- szejöhetünk adhoc gyűlésre egyházhatósági engedéllyel ügyeink megbeszélése végett: akkor ez azt a látszatot kelti, mintha országos egyesületre valóban nem is volna szükség ; hiszen az orsz. egyesület létezése esetén sem tennénk egyebet, mint időről- időre, esetleg évenként összegyűlnénk a fontosabb kérdések megbeszélése végett. És ha ezt úgy is megtehetjük, mirevaló volna az orsz. egyesület ?
