Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 9. szám - Polgár József: Országos evang. tanítóegyesületünk bajai
218 Bizony.nagyon szép, igen gyönyörű napja volt ez evang. tanítóságunknak, Ismerősök és ismeretlenek testvérként üdvözöltük egymást, boldogulásunk egy szebb jövője reményében. Hej! Hova tűntél te reményteljes gyönyörű nap? így kiáltanak fel mindazok, kik annak emlékét és nagy, rendkívüli horderejét még ma is szivük mélyének fenekén ereklyeként őrzik; kik még ma is élénk emlékezetükben hordják evang. tanítóságunk eme lélekemelő ölelkezését és megnyilatkozását. És váljon hova lett? „Eloszlott, mint a buborék, maradt, mint volt a puszta lég !“ Alig tudom magam fékezni, hogy a felelet taglalásába ne bocsátkozzam. De távozz tőlem Sátán! De ha a szükség kényszéríteni fog, lehet, hogy erre még visz- szatérek valamikor. Eloszlott, eltűnt tehát e szép gyönyörű nap, mint sok annyi más; valamint ama dicső szabadságharc ideje is, midö az egész nemzet szinte egy szebb jövő s biztosabb boldogulás reményében ragadott fegyvert kezébe. Ezek után bizony itt is, ott is nagyon szomorú napok következtek. És mi okozta e szomorú napokat? Ott is, itt is a rút visszavonás s a féltékenység. Az elsőt a történetből tanuljuk, a másodikat pedig sajnosán saját tapasztalatainkból meríthetjük. Említett alakuló orsz. gyűlésünk megválasztott egy központi végrehajtó bizottságot, melynek feladata lett volna az elhatározott orsz. evang. tanítói egyesület szekerét dűlőre irányítani. De itt hosszú évekig elhúzódó tétovázást, habozást voltunk kénytelenek tapasztalni melynek eredetét én már tudtam akkor, de az ügy érdekében azt elhallgattam. Sőt most is, a dolgok jelen stádiumában, erről bizonyos tartózkodással kell szólanom, mert a volt központi végrehajtó bizottság egyik oszlopos tagja, boldogult Luttenberger Ágost kartársunk, ki úgyszólván tengelye, sarkpontja volt orsz. egyesületi ügyünknek, immár az édes anyaföld kebelében pihen s igy kezeim kötve vannak; elismervén, hogy „de mortuis nihil, nisi bene“. Legyen elég az akkori idők jellemzésére, orsz. egyesületünket illetőleg, Péterfy bátyánk hozzám intézett leveléből néhány passust utólagos engedelmével ide iktatnom : „Nem történt orsz. egyesületünk megalkotása érdekében a központi bizottság részéről a lefolyt évben egy lépés sem. Hiába kértem, nógattam az atyafiakat, azok még csak a megalakulási gyűlés megtartására sem voltak rábirhatók. Hogy mi ennek az oka, nem sejtem, nem tudom, de a tényből magából levontam a tanulságot ..............én az elnöki tisztet tovább ily kürülmények k özött nem viselhetem“. Persze Péterfy bátyánk nem sejtette, nem sejthette mindezeket, mert az ő áldott, jóságos, tiszta szelleme az emberi gyarlóságok felett oly magasban honolt, hogy e rögös földön, az emberi gyarlóságok, irigykedések, marakodások eme kietlen mezején nem láthatta meg azon visszásságokat, melyek a központi bizottság tétovázásának ma-
