Evangélikus Népiskola, 1907

1907 / 5-6. szám - Tárca

159

lélek létfentartó nyugalma helyreálljon. Az ember nem képes különben megélni, csak úgy, ha valami nagy, erős, bizalomfenfartó hatalmat imád ennek szolgál és hódol teste s lelke minden erejével és amelynél élete nehéz pillanataiban oltalmat és segedelmet keres. De az is bizonyos, hogy az anyagi javak, amelyeket korunk általánosan bálványoz, nem képesek megfelelni a bennük helyezett bizalomnak. Annyi megha- sonlás, annyi széttépett kedély, a godolkodó erőnek oly sokféle alak. ban nyilatkozó bábeli zűrzavara, melyet napjainkban tapasztalunk_ egyedül onnan származik, hogy az emberek nagy része az életben előforduló visszáságok, ferdeségek közt vigasztalást, megnyugvást vagy nem is keres, vagy ott keres, ahol sohase találhat. — Csak aki nem bálványokat imád, hanem az egy igaz Isten mindenhatóságában, vé- getlen bölcseségében és kifogyhatlan atyai, szeretetében veti meg bizalma horgonyát, a ki a mennyei gondviselés rendelkezésében — bármit hozzon a sors — hitteljes kebellel megnyugszik ; mert mind jó, a mit Isten tészen, csak az épiti házát rendithetlen sziklára, annak lelke talál vigasztalást minden szenvedésbén, világosságot mindén lélekhá- boruságbán, annak lelke minden izgalom után megenyhülve, újra és újra felüdülve ép erővel futja meg pályáját a sírig. Minthogy pedig az ember természeté a társadalom mindén rétegében ugyanaz; a kapzsiságra és irigységre, szóval mindennemű ‘féktelenkedésre való csábitás megjelenik minden rendű és rangú ember kebelében ; csapások és ellentétek meglátogatják a palotát ép úgy, mint a gunyhót, a hatalmasat, a dúsgazdagot nem kevésbbé, mint az éhező szegény s a börtön nyomorult lakóját, következésképén a vallás szegénynek és gazdagnak tudatlannak és felvilágosodotinah, előkelőnek és alacsony sorsúnak mindig és mindenütt elengedhetlen létföltétele volt és lesz mindörökké.

— Uj világ nyilik meg előttem kedves tanító úr. Nékem eddig a vllásosság félől egészen más fogalmaim voltak. Igazán köszönöm felvilágosító szavait. Hálám jeléül — bár az idő már későre jár — legyen szives meghallgatni, amiket elmondani akarok. Röviden végzek.

— Figyelmes leszek. Kérem.

—• Fiatalabb koromban meglehetős könnyelmű életet folytattam, minek folytán anyagi viszonyaim egyensúlya erősén megrendült. Egyik mulatság után. amikor csikorgó hidegben dörzsöltem át cimboráimmal az éjszakát, súlyos betegségbe estem. Gyógyulásom hosszú ideje alatt átgondoltam helyzetemet és elrémültem a vagyoni bukás közcledtétől. Ettől fogva más életet kezdtem. Nemcsak takarékos, de kegyetlen fösvénnyé lettem, béréseimet zsaroltam, uzsoráskodtam. A megszorult emberek helyzetét rangom és állásom élőnyeinél fogva alaposan kizsákmányolni nam tartottam helytelen dolognak. Mikor már annyira jutottam, hgy nemcsak adósságaimat tisztázni, hanem vagyonomat gyarapítani is sikerült, egyik béresem rám nézve épen a legveszedelmesebb időben boszuból felgyújtotta majoromat. Ez az eset talán még